A Settlers DS után ismét egy klasszikus PC-s játék kevésbé sikerült Nintendo DS feldolgozásáról írunk. Az Actionloop ravaszul A betűvel kezdődik és így a boltok katalógusainak rendszerint a legelején szerepel. Ha valaki az utolsó pillanatban szeretne karácsonyi ajándékot vásárolni (ugye ti már elintéztétek a bevásárlást?), elképzelhető, hogy megnézi és megállapítja: jé, ez a PC-s Zuma DS klónja, milyen jó volt az anno - és már ott is figyel a kosárban a program. Mi nagy lelkesedéssel próbáltuk ki a játékot, de csalódnunk kellett. Ti maximum ellenségeiteknek vásároljátok meg - habár őnekik inkább a Settlers DS-t -, de ha valaki megkapja, azért egy próbát megér.

Az összehasonlító teszt mellé ezúttal rövid tanmese is jár a játékpiac farkastörvényeiről. Ki lop kitől, ki másol kit, és nem utolsósorban: mi jó az egyszeri felhasználónak? A PopCap amerikai szoftvercég ontja magából az érdekes, színes, nagyszerű szórakozást nyújtó apró programokat, de be kell vallani, ezeknek az alapötlete az esetek elsöprő többségében nem tőlük származik. Ebből néha egészen kacifántos helyzetek is adódhatnak: mi van akkor, ha egy fejlesztőcsapat elfeledett kis játékát a PopCap sikerre viszi, és ezen felbuzdulva az eredeti készítők is újra akcióba lendülnek? Bizony a Zuma esetében is így történt, hiszen nem az Actionloop a Zuma klónja, hanem a Zuma az Actionloop elődjéé.

Egészen 1998-ig kell visszamenni az időben: akkor jelent meg a japán Mitchell cég gépe, a Puzz Loop a játéktermekben. Túlzás lenne állítani, hogy elsöprő sikert aratott; ugyan készült egy folytatása a nem túl fantáziadús Puzz Loop 2 néven, de ezt már csak Japánban terjesztették, külföldre nem jutott el. Visszhangtalanul tűnt volna el az ötlet, ha nem jön a PopCap.

Ez az amerikai cég arra specializálódott, hogy kevésbé ismert japán akció-logikai játékok alapötletét lenyúlva olcsó, online akár ingyenesen is játszható programokat fejlesszen. Ki emlékszik már a NeoGeo-n futó Magical Dropra? (Sőt, ki emlékszik a NeoGeo-ra? Kezeket fel!) A Magical Dropnak legalább még volt angol változata, de számos hasonló, méltatlanul elfeledett remeknek nem. Ki játszik a nyugati világban japán nyelvű SNES kazettákkal? Legfeljebb néhány emulátorfüggő. Sailor Moon Super S Fuwa Fuwa Panic? (Ezt valami irgalmatlan sokat toltam középiskolás koromban, pedig már akkor se volt a Sailor Moon a szívem csücske, és a grafika a maga korában is szánalmasnak számított, nemhogy évekkel később. Videó!)

A Fuwa Fuwa Panic legnagyobb bánatomra még nem került sorra, de a Magical Drop igen, AstroPop néven született újjá a PopCap kezei között. PC-s ősjátékok is újra felbukkantak, az Ishido-ból Alchemy lett, és így tovább; vagy említhetném a Big Moneyként megjelenő Same Game-et is, aminek a KDE változata anno az egyik első linuxos játékélményem volt. (Igen, töredelmesen beismerem, használtam KDE-t ;) ) Olyan jó válogatásban érkeztek a feldolgozások, hogy kezdtem arra gyanakodni, a PopCap olvas a gondolataimban! Egy cég, aminek mintha az lenne a küldetése, hogy az összes régi kedvencemet újraélessze.

Mindez az én nézőpontomból, egyszerű felhasználóéból természetesen jobb nem is lehetne. Csakhogy a PopCap finoman fogalmazva elmulasztotta a jogok eredeti birtokosait megkérdezni - arra épített, hogy egyrészt a játékok régiek és közismeretlenek, másrészt fejlesztőiknek jelenleg valószínűleg a pereskedésnél jobb elfoglaltsága is akad. Az pedig már igazán gyomorforgató, hogy az eredeti alkotók bizony szinte mind nem amerikaiak (vicces, hogy az egyetlen kivétel épp a japán nevű Ishido), ez meglehetősen rontja érdekérvényesítési képességüket. "Érdekes" és "meglepő" módon Alekszej Pazsitnov vagy a Rubik-cég régebbi játékprogramjait nem próbálja feldolgozni a PopCap, persze nekik van amerikai jogi képviseletük. (Pazsitnov egyszer már megjárta, de ez egy másik történet.) Nem a PopCap az egyetlen, aki Japánból szerez ötleteket - ha valakit bővebben érdekel a téma, annak a Gamasutra részletes cikkét ajánlom, de most térjünk át fő témánkra, a Zumára és az Actionloopra.

A Zuma, ami 2004-ben elsöpörte az akció-logikai játékok piacát a mobiltelefonoktól az Xboxig minden platformon, egy az egyben a fentebb említett Puzz Loop klónja, inka beütésű grafikával. A Mitchell először jogi úton próbálkozott, de nem járt sikerrel. Az általuk nemrégiben Nintendo DS-re fejlesztett Polarium (mi is írtunk róla!) szépen fogyott Japánban, így belevágtak még egy kézikonzolos projektbe, és elkészítették a Puzz Loop új DS változatát, az Actionloopot. (Amerikában Magnetica néven jelent meg.)

Az alapötlet mindkét játékban ugyanaz: golyók gördülnek bonyolult pályán libasorban egy lyuk felé, és meg kell akadályoznunk, hogy valaha is elérjenek oda. Ezt úgy lehet megtenni, hogy fel vagyunk szerelve egy lövöldöző alkalmatossággal, amivel még több golyót iktathatunk be a sorba - ha háromnál több ugyanolyan színű gömb kerül egymás mellé, nagy puffanás kíséretében eltűnnek. Az azonos színű golyók vonzzák egymást, így összeránthatjuk a sort. Vannak különféle extra gömbök is, és kombinálhatjuk a puffanásainkat. Leírva nehéz elképzelni, íme egy videó a Zuma PC verziójából:



Nem tudom, mennyire jön át ebből, de a Zuma valami hihetetlenül, elképesztően addiktív. A kellemes grafika és a vidám hippi-inka hangulat mellett a golyók ismétlődő pattogó-robbanó hangjai majdhogynem hipnotikus hatással vannak a gyanútlan játékosra, aki órák múlva kap csak észbe, hogy leszakad a csuklója a gyorstüzelő egérrángatástól. Én is így jártam, pedig kimondottan gyűlölöm az olyan programokat, amelyekben gyors és precíz mozgásokat kell az egérrel kivitelezni (sajnos az FPS-ek már elég régóta ebbe a kategóriába tartoznak), mert az nekem nagyon nem megy. Ennek ellenére anno annyira rászoktam a Zumára, hogy az aktuális Windows reinstall után kényszerítenem kellett magamat, hogy ne, ne rakjam fel újra.

Ezek után az Actionloop elé elképzelhető, milyen elvárásokkal érkeztem: minden idők egyik legjobb időpocsékolója, minden idők legjobb kézikonzoljára (a PSP-sek ne lincseljenek meg!). A Zuma egyszerű volt, mint a faék, gondoltam, ezt nem lehet elrontani. De igen. Nem is gondolná az ember, mennyi apróságnak kell egyszerre összejönnie, hogy igazi kiemelkedő címről lehessen beszélni. A már említett kattogó-robbanó hangok megnyugtató monotóniája, a vidám színek, a sokféle játékmód és nehézségi szint így utólag belegondolva mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Zumát mennyire élveztem.

Hiába történik az irányítás ezúttal az érintőképernyő segítségével, a tollal böködve - ami már távolról belegondolva is kényelmesebbnek hangzik, mint az egeret cibálva - ha sikerült kitalálni egy újítást, ami inkább visszalépés: a tollhúzások sebessége befolyásolja a kirepülő golyó sebességét. Az a baj, hogy a lassú golyónak a játékmenetből adódóan nincs értelme. Gondolhatnánk, legfeljebb gyorsan húzzuk a tollat, de nem: nem tökéletes az érzékelés, és így időnként a száguldó gömbökből bizony cammogók lesznek. Ez egy milliszekundumos időzítéseket igénylő feladatnál igen kellemetlen tud lenni.

A design meglehetősen lelketlenre sikerült, nincsen karaktere a játéknak, és ezen még az élénk színű golyók sem segítenek. A Zumával összevetve még élesebb a kontraszt. Nyilván nem ez a döntő szempont, de sokat nyom a latban. Nézzétek meg ti is:



Ez kevésbé baj, viszont a nehézségi szintet olyan mértékben elszúrták, hogy nehezen találok szavakat. A könnyű bevezető pályák után minden átmenet nélkül érkezik meg a Tömény Szenvedés. (Pedig én meglehetősen profi voltam anno Zumában.) Ha az ember x pályán egyszer se veszít, de még szinte csak oda se néz - hátratett kézzel-fejenállva-csukott szemmel-stb. -, aztán egyszer csak gyors egymásutánban ötször ugyanott éri utol a game over, akkor hajlamos odavágni a gépet, hogy csak úgy... szerencsére sikerült visszafognom magam, mert különben azt hiszem, egy darabig nem írnék DS-es címekről!

(Talán említenem sem kell, annyira egyértelmű, hogy a két játék ára is meglehetősen eltér egymástól: az egyik egyszerűbb verzióban ingyen is hozzáférhető, a másik pedig bizony tízezerbe fáj a Gameparkban.)

Bármely meglepő, bizony azt kell mondanom, hogy a mocskos etikátlan rohadék - nem kívánt törlendő - PopCap sokkal többet hozott ki ugyanabból az alapanyagból, mint az eredeti ötlet gazdái. Mit tudnak? Valószínűleg egyszerűen csak odafigyelnek minden apróságra, és nem feledkeznek meg arról, hogy a játékfejlesztés csapatmunka: nem elég a jó ötlet, a többi komponensnek is fel kell nőnie hozzá.