Gémeskút

A Discovery új ötrészes dokumentumfilm-sorozata elsősorban nem játékosoknak mutatja be a videojátékok fejlődéstörténetét, széles társadalmi kontextusba helyezve a jelenséget. A "jaj, erőszakosak lesznek a gyerekeink"-szerű negatív klisékről szerencsére szó se esik, annál inkább hallhatunk arról, mi is jó a játékokban, és hogyan illeszkedtek az aktuális programok a korszellemhez a hidegháború legvadabb éveitől napjainkig. Vélemény az első részről.

"És klasszikusban kezdtem és aztán jól exploráltam a teljes térképet, és bazz, volt három fortified town centerük, és már advancoltak a mítikusba, de akkor belehúztam, megépítettem a dwarven forge-ot és mindent felfejlesztettem maxra, onnan advancoltam Baldr-ral a heroikusba és elkezdtem Thryme Frost Gianteket meg Fire Gianteket építeni, meg persze Jarlokat a Fort Hillben, aztán már nagyon ízi volt lerohanni őket." He?!

Karácsonyi ajánlatunk második részében azt kíséreljük meg kitalálni, ötezer forintból milyen PC-s játékokat lehet érdemes megvásárolni. Ez az árkategória a nagyon olcsó, illetve nagyon régi címek fölött van eggyel, már akár tavalyi játékokat is vehetünk ennyiért; viszont jóval kevesebb szoftver tartozik ide, mint a rendszerint 2000 Ft alatti olcsóságok közé, vagy a 'határ a csillagos ég' kategóriába. Ennek ellenére azért találtunk érdekes dolgokat, és persze a felsorolás ezúttal sem kimerítő, a ti hozzászólásaitokat is várjuk!

    Bár a külföldhöz képest még mindig a játékoknak csak a töredéke jelenik meg kis hazánkban, ezek között nagy számban előfordulnak azok, amik a nemzetközi összesítéseken rémesen rossz pontszámokat kaptak. Álljon itt most egy rövid lista azokról a játékokról, amiket mindenki annyira rosszra értékel, hogy ennyi ember nem tévedhet.
    Két nemzetközi összesítő-weblapot használtunk alapnak, az egyik a Metacritic, ami összegyűjti az egyes játékokról nyomtatott és online újságokban és magazinokban megjelent kritikákat, ezeknek pontszámokat ad, majd összesíti ezeket a ponszámokat jobb esetben 30-40 kritika alapján. A GameRankings hasonló elven működik, csak kevesebb játék van az adatbázisukban és kevesebb kritikát gyűjtenek össze hozzájuk.
    Akkor hát lássuk a legrosszabbak közül azt a tizet (+1 ráadás), ami Magyarországon már kapható, vagy a közeljövőben kapható lesz. Ezek azok a játékok, amikre mi is csak azt tudjuk mondani, hogy messziről kerüld el, nehogy pénzt adj ki rá.
    A tovább után: Alien Syndrome, Open Season, Wing Island, Rampage: Total Destruction, Happy Feet, GT Pro Series, Fantastic Four: Rise of the Silver Surfer, Far Cry Vengeance, Escape from Bug Island, Super Fruit Fall, Rock and Roll Adventures és Anubis II.

  Igazi családi játékról lesz szó a következőkben. Erőszakmentes, kis és nagy családi körben játszható egyszerű agytorna-program a Big Brain Academy. Folytatja azt a tradíciót, amit a Nintendo DS-en kezdett el a Dr. Kawashima's Brain Training, illetve a Big Brain Academy DS-es elődje. A for Wii ez utóbbit ülteti át a nagy konzolra, sok mindenben hasonlítva az eredetire, de számos dologban eltérve tőle. Szerencsére az átírás zökkenőmentesebbre sikerült, mint a Cooking Mamáé, az irányítás egyszerű és egyértelmű, a készítők tényleg arra törekedtek, hogy a legkisebbek is tudják kezelni a programot.

Ha van olyan játék a Wiire, amire azt mondom, hogy még bottal se piszkáld meg, nem hogy pénzt adj ki rá, akkor ez az. Azért alattomos, mert az oké hogy ha az ember meglát egy olyan címet, hogy Menekülés a bogarak szigetéről (Escape from Bug Island, az egyik legalacsonyabbra értékelt Wii játék valaha) akkor azt nem veszi meg. De ha ott van hogy Sonic, akkor az embernek eszébe jutnak gyerekkori emlékei a Sega Megadrive-os időkből, aminek a legnagyobb húzóneve volt a gyorsan szaladó, pörgő, ugró kék sündisznó, és amit még ma is szívesen veszek elő mert ennyi év után is jó játék. Valami azonban történt a Sonic sorozattal, nem vagyok benne biztos, hogy mikor, mert a két dimenziós korszak óta nem követem. De valami nagyon elromlott, és most már a főszereplő(k) személyén kívül semmi sem hasonlít a régi sorozatra.

Advance Wars: Dual Strike

Osztályzat: Nagyon jó
Korosztály: 7+ (hivatalos) 12+ (szerintünk)
Nyelvigény: Alapfok
Nehézség/Nehézségi ív: Középhaladó
Beletanulási idő: Közepesen hosszú

Nem sokkal azután, hogy vettem egy DS-t, elkezdtem gondolkozni azon, milyen játékokat lehetne nagyon jól átültetni rá. No, nem azért, mert rögtön neki szerettem volna állni játékot fejleszteni, hanem azért, hogy rájöjjek, milyen típusúakat lenne érdemes keresni :) Egyebek között eszembe jutottak a jó öreg körökre osztott taktikai címek, mint a Panzer General vagy a Battle Isle 2; úgy gondoltam, ezek például tökéletesek lennének DS-en is. Kis keresgélés után találtam is egy játékot, aminek a dobozának az elején ott feszítettek az elmaradhatatlan tankos népek, hátul meg láttam, hogy ez bizony egy jó kis régivágású taktikai program. Lássuk csak!

Közeledik az év vége, mindenki megrohanja az üzleteket ajándékra vadászva. Rengeteg a játékprogram, ötszáztól tizennyolcezer (!) forintig mindenféle árban, de mit érdemes ezekből megvenni? Sorozatunk különböző árkategóriákban próbál tanácsot adni, az első a sorban a PC-s játékok 2000 Ft alatti piaca. Rengeteg a versenyző, sok cég ráadásul megpróbál az ünnepek ürügyén megszabadulni elfekvő készleteitől. Mit lehet érdemes megvenni? Ez az ajánlat csak rövid válogatás, minden bizonnyal még számos jó játékot lehet beszerezni kétezer forintból. A ti ötleteiteket is várjuk, szóljatok hozzá bátran!

Mivel az interneten igen gyakran körbeküldött flash-játékról van szó, illetve a Közveszélyes Munkakerülő már megemlékezett róla és társjátékairól, csak röviden térnék ki a Samorostra amiatt, hogy tényleg megkerülhetetlen, ha az eredeti, kreatív, élvezetes, ugyanakkor ingyenes PC-játékokról van szó. Ez az a kalandjáték-sorozat, amiről nekem mindig a gyerekkorom csehszlovák rajzfilmjei jutnak eszembe, és nem véletlenül: a készítő Jakub Dvorsky, aki 2003-ban szakdolgozatként készítette a Samorostot a prágai művészeti egyetem animáció-szakjára (egyébként csak négyest kapott rá, mert a bizottság nem értette a művet, de ez egy másik történet), és azóta számos hasonlót hozott létre ugyanebben az egyedi műfajban, ami a készítő meghatározása szerint valahol félúton helyezkedik el a játék és az animációs film között.

Super Mario Galaxy
Osztályzat: Zseniális
Korosztály: 7+
Nyelvigény: Minimális
Nehézségi ív: Középhaladótól haladóig
Beletanulási idő: Közepesen hosszú

  Életemben rengeteg platformjátékkal játszottam (és a készítői oldalon is megfordultam már), illetve az elmúlt években az volt a tapasztalatom, hogy nagyon lecsökkent a jó platformjátékok száma, nem beszélve arról, hogy a régi nagy platform franchise-ok minősége is igencsak leromlott (gondolok itt a Sonic the Hedgehogra, a Donkey Kongra és a Raymanre). A Mario sorozatban azonban mindig bízhattam, többek között talán Shigeru Miyamoto személye miatt, aki sosem engedte ki a kezéből a Marios játékokat. Nagy reményekkel vártam hát a Super Mario Galaxyt, és bíztatóan néztem a Metacritic és a Game Rankings játékkritikákat összesítő oldalait, amiken a játék mindössze néhány nap alatt minden idők legjobb játékai közé került a 97-98 százalékos, több tucat kritika alapján számolt összesített eredményével. És nem csalódtam. Sőt.

Kororinpa: Marble Mania
Osztályzat: Jó
Korosztály: 3+
Nyelvigény: Minimális
Nehézségi ív: Kezdőtől profiig
Beletanulási idő: Rövid
Három, alapkoncepciójában hasonló játékot tárgyalnék a következő néhány cikkemben, a Kororinpa: Marble Maniát, a Mercury Meltdown Revolutiont, és a Super Monkey Ball: Banana Blitzet. Nagyjából egy időben jöttek ki, nagyjából ugyanarra az elvre épülnek (a mozgásérzékeny Wiimote-tal kell valamilyen alapvetően guruló természetű tárgyat eljuttatni A-ból B-be), de mindhárom teljesen más megközelítést alkalmaz.
Elsőnek venném a Kororinpát, amiről nehéz volt döntést hozni a megítélését illetően, egyik szem sír másik nevet kategória. A videók alapján ezt a játékot vettük meg a háromból, főleg azért, ami valóban az erőssége, vagyis hogy rettenetesen aranyos a grafikája és az egész atmoszférája. Emellett úgy tűnt, hogy könnyű, így a nem hardcore játékosoknak is szórakozást nyújthat. Ez már negatívum, mert kb. tíz pálya után meglepő hirtelenséggel megy át a gyilkos nehézségre. De ne szaladjunk előre.

Mik jelennek meg időben az ünnepekre, mik csak utána, és mik azok a címek, amik még a téli szünetbe se férnek bele? A Wii megjelenések után most következik az év végi Nintendo DS megjelenések teljes listája az Amazon.de adatai alapján, valamint némi elemzés: a helyes kis kézikonzol a nyugdíjasok után a tizenöt év alatti lányok szívére és vásárlóerejére is pályázik, de lesz-e mit játszaniuk a hardcore stratégáknak? Folytatódik-e a kalandjátékok reneszánsza? Aki tovább olvas, minderre választ talál.

  Három éve élek együtt a párommal, és amikor csak időnk engedi, szeretünk magunk főzni. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy örülök, hogy csak kölcsönkértem a Cooking Mamát és nem vettem meg, mert már pár perc játék után kiderült: ez a játék nem az, amire számítottam.

  De mit is kell csinálni? A képlet egyszerű, a Cooking Mamát a legjobban a főzésszimulátor szóval lehetne leírni. Miután a menüben kiválasztottunk egy receptet, kapunk hozzávalókat, ezeken a Wiimote-tal végre kell hajtani a megadott utasításokat, mozdulatokat (krumplit hámozni, húst szeletelni, hagymát vágni, konzervet nyitni, stb.), majd meg kell főzni vagy sütni magát az ételt. Ez utóbbi is a megfelelő sorrend betartását jelenti, főzésnél folyamatosan változtatni kell a hőfokot, hozzáadni a fűszereket, beledobálni a hozzávalókat, sütésnél pedig vigyázni kell, hogy milyen sorrendben tesszük a serpenyőbe az ennivalót. A receptek realisztikusak és maguk a folyamatok is, simán odaég a hagyma, ha túl sokáig hagyjuk a tepsiben, és nyers marad a hús, ha nem sütjük át eléggé. Itt azonban máris beugranak a képbe az irányítás hibái.

Mi jelenik meg karácsony előtt, és mi csak utána, esetleg 2008 elején? Komplett lista. Jön a Super Mario Galaxy, de nem lesz Super Smash Bros. Brawl. A táncszőnyegen ugrabugrálás ezúttal elmarad, viszont cserébe Wii-n is téphetjük a húrokat. És mi a titkos favorit? Az adatok az amazon.de-ről származnak, prezzey elemez.

Lyle in Cube Sector
Osztályzat: Nagyon jó
Korosztály: 7+
Nyelvigény: Nincs
Nehézségi: Haladó
Beletanulási idő: Rövid

Phoenix Wright trilógia
Osztályzat: Zseniális
Korosztály:12+
Nyelvigény: Középfok
Nehézség/Nehézségi ív: Középhaladó
Beletanulási idő: Rövid

The 7^th Guest, Final Fantasy VII, Phoenix Wright: Ace Attorney. Mi a közös ezekben a játékokban? Objektíve elég nehéz lenne kielemezni őket és metszetet gyártani belőlük, de azt tudom, hogy nekem mi volt bennük a közös: az, hogy miután kipróbáltam őket, rohantam megvenni a hardvert, ami ahhoz kellett, hogy játszhassak velük. Az első kettőnél a PC-t bővítettem - első CD-meghajtó, első 3D-kártya :D -, a másodiknál meg fogtam magam, és rögtön vettem egy saját Nintendo DS-t, hogy ne csak akkor tudjak játszani vele, amikor kölcsönkapok egyet. Most a két számítógépes játékkal nem foglalkozom, aki nem hallott még róluk, sürgősen játssza végig őket (habár mostanra elég nehéz lehet beszerezni mindkettőt :( )... meg, most, hogy belegondolok, ha sikerül valahonnan felkapnotok a Phoenix Wrightot, akkor azt is :)

Wario Ware: Smooth Moves
Osztályzat: Zseniális
Korosztály: 7+
Nyelvigény: Minimális
Nehézségi ív: Középhaladótól haladóig
Beletanulási idő: Rövid

A Wiihez csomagolt Wii Sports és az ingyen adott extra mozgásérzékelő irányító miatt jó vétel Wii Play után amikor újra összejött a pénz, jött a kérdés, hogy az előzetesek alapján ígéretes Rayman Raving Rabbidz és a Wario Ware: Smooth Moves közül melyik is legyen az. Végül úgy döntöttünk, legyen mind a kettő, előbb-utóbb úgyis mindkettőt meg szeretnénk venni és közösen rendelve pár ezer forintot spórolunk. Mindkét játék nagyon jónak bizonyult, hosszú távon mégis a Wario Ware került ki győztesen a kezelhetőség, a humor, a játékmélység, az újrajátszhatóság és a többjátékos üzemmódok miatt. (A Rayman is jó játék, de róla majd később.)

Johnny Lee, a Carnegie Mellon egyetem sokoldalú PhD-hallgatója megmutatja, hogyan lehet egy szem Wii Remote segítségével Különvélemény-stílusú többujjas mutogatós interface-t csinálni házilag.

Dióhéjban a lényeg (a videóban ugyanez hangzik el részletesebben):
a Wiimote elejében van egy infrakamera, úgyhogy ha infrát visszaverő csíkokat raksz az ujjaidra, a Wiimote-ot pedig a tévé tetejére(!) és körbeveszed infra-LED-ekkel, akkor a távirányító a LED-ek által kibocsátott és az ujjaidról visszaverődő jeleket fogja észlelni. Működik ujjra húzható tappancsok nélkül is - először azt mutatja be a videó -, csak úgy jóval zajosabb a jel. Ha valaki ki szeretné próbálni, Wii gép se kell hozzá, elég egy PC, mert a távirányító Bluetooth-on kommunikál.



Tanulság:
ha a Nintendónak van esze, megcsinálja a Google Earth-öt Wiire. (Már voltak próbálkozások, de azért be kell vallani, ez a változat sokkal elegánsabb.) Mi mindenesetre kíváncsian várjuk az új fejleményeket: Johnny Lee 3D-s felületet is ígér, a videó kikerült a Slashdotra, azt pedig feltételezhetően a Nintendo munkatársai is olvassák...

Egy mondatban
Ez egy olyan blog, ahol játékokról fogunk kritikákat és élménybeszámolókat írni.

Milyenekről?
Számítógépes, PC-s és konzolos játékokról, régiekről, újakról, főleg a jókról, de a rosszakról is. Lesz köztük olyan, amit imádunk és amiben csalódtunk, olyan amit megvettünk, kölcsönkértünk, vagy csak egyszer valakinél kipróbáltunk. Elsősorban olyanokról, amikről úgy gondoljuk, hogy neked is érdemes tudnod, amit neked is érdemes lenne kipróbálnod, még akkor is, ha nem vagy nagy játékrajongó. Végül pedig olyanokról is szót fogunk ejteni, amiket jobb messziről elkerülnöd, mert nincs annál rosszabb, mint tízezernél is több forintért megvenni valami olyat, amiről két nap után kiderül, hogy pénzkidobás volt.

Kiknek írunk?
Főként azoknak, akik hobbiként, egyéni vagy családi kikapcsolódásként űzik a számítógépes játékokat, egyszer-egyszer fognak kezükbe számítógépes játékot vagy konzolt, nem otthonosan mozognak a számítógépes játék világában, vagy csak érdekli őket a jelenség. Az ezzel foglalkozó tudományos szaknyelv ezt casual gamernek, vagyis alkalmi játékosnak hívja, ez tehát az elsődleges célközönség, és remélhetőleg ennél sokkal több szakkifejezés használatára nem fogunk rákényszerülni.

Miért csináljuk ezt a blogot?
Olyan kritikákat szeretnénk írni a blogon, amilyeneket mi is szívesen olvasnánk.  Lényegretörő, tárgyilagos írásokat szeretnénk közzétenni, amik szólnak a pozitív és negatív részletekről is. Az egyik cél, hogy az írások alapján jobban el tudd dönteni, hogy megvan-e számodra az adott játékban az az ár-érték arány, ami alapján érdemes megvenned a játékot. Fontosnak tartjuk a játékoknak ezt az oldalát, mert Magyarországon az átlagfizetés is alacsonyabb és a játékok átlagára is magasabb, mint számos más helyen a világban.

A készlet
A blog szerkesztőiben közös pont egy-egy Nintendo Wii illetve DS birtoklása, de ez valamennyire lefedi azt a pénzügyi réteget, amibe mi is tartozunk és akiknek mi is írunk. Így a konzolos leírások között leginkább az ezekre készült újabb és az ezekkel is futtatható régebbi (Gamecube, Gameboy Advance) játékokról lesz szó.
Az újabb konzolok közül Playstation 3-ra egyáltalán nincs pénzünk, Xbox 360-unk meg nincsen, úgyhogy ezekkel nem fogunk foglalkozni. (Lehet, hogy a régebbi konzolok árának folyamatos esésével idővel beszerzünk egy PlayStation 2-t, mert arra azért rengeteg jó játék jelent meg. Majd meglátjuk.)
A retro-szekcióban a régebbi konzolokból már nagyobb a készlet, van többek között egy épp-hogy működő Commodore 64, egy Sega Master System, egy Sega MegaDrive, egy tisztes kora (17 év!) ellenére magát igen jól tartó Nintendo Entertainment System, a kicsit újabbakból pedig egy Nintendo 64.