Super Paper Mario
Osztályzat: zseniális
Kiadás éve: 2007
Műfaj: Kaland/Szerepjáték
Korosztály: PEGI 3+
Nyelvigény: középfok
Nehézség: Kezdő
Beletanulási idő: rövid
Ár: 12.900.-


Már régóta szerettem volna írni erről a játékról, mert még tavaly befejeztem, a cikk valahogy nem akart megszületni. A program szerintem egészen különleges. Az én szememben az ilyen játék a Nintendo ars poeticája is lehetne: egyszerre bájos, elvont, kreatív, szórakoztató, humoros, és nagyon magával ragadó.

Az a nagyon furcsa ötlet, hogy Mario a vízvezeték szerelő platformos-ugrálós műfaja után szerepjátékban is szerepeljen, már 1996-ban megszületett. Ez volt a Super Mario RPG: Legend of the Seven Stars. Érdekesség, hogy ezt a játékot a ma leginkább a Final Fantasyról híres Square (mai nevén Square Enix) fejlesztette. Az önmagában is abszurd Mario RPG ötletét sikerült tovább "súlyosbítani" azzal az elképzeléssel, hogy mi lenne, ha a következő Mario RPG olyan lenne, hogy a karakterek egy három dimenziós világban laknak, de ők maguknak csak 2D-s kiterjedése van, tehát mintha papírból lennének. Így született meg a Paper Mario sorozat, melynek eddig összesen három része volt, az első a Paper Mario (N64), a második a Paper Mario: The Thousand-Year Door (GameCube), míg a harmadik, jelen cikkünk tárgyát képező Wii-s Super Paper Mario. (Azért azon a meetingen szívesen jelen lettem volna ahol a Paper Mario mint ötlet eszébe jutott valakinek. Olyan ez, mint a Lego Star Wars, én az ötlet alapján tuti halálra ítélném, de közben meg borzasztó szórakoztató és sikeres lett.)

Egyébként én a sima Paper Mario-t N64 emulátor segítségével végigvittem, de ha meglett volna akkor már a Wii-m, akkor tuti ehelyett a nem túl kényelmes megoldás helyett megvásároltam volna a Wii Virtual Console boltban 1000 Wii pontért (kb. 2100 Ft). Ezt is ajánlom mindenkinek, 2008-ban is élvezhető játékot kap!

Lássuk akkor most magát a játékot!

 A sztoriról nem regélnék túl sokat, a lényeg, hogy jön egy nagyon gonosz Count Bleck, és el akarja pusztítani a világot, nekünk pedig ezt kell megakadályoznunk a nyolc tiszta szív (Pure Heart) összegyűjtésével, amelyek 8 különböző világban szóródtak szét. Bár így elsőre végtelenül és Mariohoz méltóan a sablonos a sztori, a későbbiekben azért számos csavar és mindenféle elképesztő figura fogja kísérni az utunkat. Újdonság, hogy most Princess Peach-et nem rabolja el senki, ami számomra már önmagában egy meglepő csavar :)

Mariot és társait úgy tudjuk irányítani, hogy a Wiimote-ot vízszintesen tartjuk, mint egy régi Nintendo kontrollert. Nekem ez már önmagában egy tök jó retro feelinget adott az egész játéknak. Nagy ritkán kell csak használni a különféle mozgásérzékelő funkciót, ami nem baj, sőt én személy szerint örülök, hogy nem erőltették túl a hadonászást. Maga a játékmenet első ránézésre egy ugrálós ügyességi játékhoz hasonlít, Mario megy, ugrál, stb. Ami különbség, hogy itt nem életeink vannak hanem életerő pontunk, és a szerepjátékokhoz hasonlóan ez fogy ha sebesülünk. Kapunk tapasztalati pontokat is, és ahogy egyre előrébb haladunk szintet is tudunk lépni, ami annyiból áll, hogy többet sebzünk, és az életerőnk is megnövekszik.

Ami egy teljesen új ötlet a Super Paper Mario-ban, az a váltás a 2D és a 3D világ között. A játék legelején szert teszünk a Váltás képességre, ami azt eredményezi, hogy az A gomb lenyomására hirtelen 3D-be vált a világ. Ilyenkor teljesen megváltozik a perspektíva és a különböző tereptárgyak. Sok helyen csak a dimenziók ügyes váltogatásával lehet továbbjutni. Lehet, hogy ami 2D-ben egy szakadék, amellett 3D-ben simán el lehet sétálni, mert ott csak egy lyuk. A lenti két kép jól szemlélteti ugyanannak a tájnak a 2D-s és 3D-s változatát.

Ahogy a mondás mondja, "száz szónál is többet ér egy gameplay videó", ezért alant látható kb. 0.43-nál, amint a 2D/3D váltás segítségével lehet átjutni egy nagy szakadékon, köszönhetően annak, hogy 2D-ben nem látszik minden ami 3D-ben. A videó alatt szóló zenéért én kérek elnézést.

A játékmenetben még egy fontos elem van, ezek pedig a Pixl-k. Nem tudom pontosan mik is ők, leginkább ilyen geometrikus manókhoz tudnám hasonlítani őket. Ahogy haladunk a sztorival, egyre több csapódik hozzánk, és mindegyiknek valami különleges képessége van. Van amelyik pajzsot ad, van amelyik egy kalapács, van bomba, és még ki tudja mi. A lényeg, hogy mindig csak az egyik ilyen Pixl lehet a kísérőnk (ezt a menüből tudjuk kiválasztani, hogy épp melyik). Bizonyos helyekre csak bizonyos Pixl-ök (ejtsd: Pikszllök :P ) használatával lehet eljutni, tehát itt kap a játék egy kis logikai beütést is.

A fő helyszín a Flipside nevű városka, ahonnan számos világba vezetnek a kalandjaink. Lesz itt törzsi bennszülött világ, óriás-nerd béka világ, eljuthatunk Flipside párhuzamos univerzumbeli párjába, Flopside-ba, és még további változatosabbnál változatosabb helyszínekre. Nem csak a Pixl-öket tudjuk váltogatni, hanem az irányított karaktereket is. Ebben a játékban nem csak Mario-t irányíthatjuk (bár a dimenziók között váltani csak ő tud), hanem csatlakozik kis világmegmentő csapatunkhoz Bowser, Princess Peach és később Luigi is. Ezeknek a karaktereknek is mind speciális képességeik vannak, amelyek gyakran elengedhetetlenek a továbbjutáshoz.

Ami zseniálissá teszi ezt az ügyességi-ugrálós szerepjátékba oltott logikai kalandjátékot, az az egésznek a tálalása. Kézzel rajzolt, ötletesebbnél ötletesebb helyszínek, szeretnivaló és jól kitalált karakterek, japánosan elvont történet, sírva röhögős poénok (én komolyan mondom, utoljára a Monkey Island sorozaton bírtam ekkorákat nevetni, ami azért nagy szó). A teljes kaland kellően hosszú, az alap sztori végigjátszása legalább 20 óránkba fog kerülni, de ha a teljes játékot fel akarjuk fedezni, akkor köszönhetően a számos titkos helyszínnek, mellékküldetésnek és gyűjtögethető kártyának, ennek akár a dupláját is a gép előtt tölthetjük. A grafika teljesen rajzfilmszerű, ennél egyszerűen nem kell jobb, bőven elég hozzá a Wii hardvere, bár a komponens kábel használata ajánlott, ugyanis a játék támogatja a 480p-s megjelenítést. Engem teljesen levett a lábamról a Super Paper Mario, mindenkinek csak ajánlani tudom aki nem csak a gyilkolos-vérengzős játékokat kedveli, hanem a könnyedebb (de korántsem könnyebb!) műfajjal is szívesen játszik (persze akinek Wii-je van az jó eséllyel ilyen). Én biztos be fogom valahogy szerezni a Gamecube-os The Thousand-Year Door-t, hogy teljes legyen a trilógia. Vagyis: küldeném mindenkinek aki szereti!