New Super Mario Bros.
Osztályzat: Nagyon jó
Műfaj: Ügyességi platform
Korosztály: 3+
Nyelvigény: Semennyi
Nehézségi ív: Kezdő-haladó
Beletanulási idő: Rövid
Ár: 9.990,- és 11.990,- között

Ami jó: 80 pálya; nem lineáris játékmenet; rengeteg titok; retro feeling

Ami rossz: Egyszer véget ér; Mario egyre inkább úgy hangzik mint Borat

    A Super Nintendora 1992-ben megjelent korszakalkotó Super Mario World óta nem jelent meg igazi, hagyományos Mario platformjáték, vagyis a "kétdimenzióban balról jobbra szaladós ugrálós ügyességi" fajtából való. Egészen tavalyig, 2006-ban jelent meg a New Super Mario Bros., ami visszatér a gyökerekhez és minket is visszarepít a nyolcvanas évek végére, kilencvenes évek elejére, miközben - modernizált grafikájával és újításaival - a jelenben tart. Aki élesben akarja megtekinteni a játék működését, annak szívből ajánlom a játék remek hivatalos honlapját, részletes ismertetőnket pedig alant találják az érdeklődők. Ha ügyességi játékokat kedvelő ismerősünknek, családtagunknak DS-játékot akarunk venni karácsonyra és ez még nincs meg neki, a New Super Mario Bros. egyértelműen ajánlható.

    A Mario játékokban sosem a történet a fontos, ezért az emlékeztető kulcsszavakra koncentrálnék csak: Mario, hercegnő, elrablás, kastély. Illetve egy fontos különbség mégiscsak van, kivételesen nem a szokásos böhöm nagy Bowser, hanem fia, Bowser Junior rabolja el a hercegnőt. Ő a GameCube-ra megjelent Super Mario Sunshine-ban debütált, de kiforrottabb formáját ebben a játékban érte el. Rendkívül eltalált figura, hamar a kedvencemmé vált a Mario nagyságú de kiskamaszos arroganciát magában foglaló dínóteknős (vagy akármik is ezek a Koopák), aki vicsorgó fogas partedlit hord, hogy azt adott esetben a szája elé téve félelmetesebbnek tűnjön, és aki minden vele való szembeszállás után jól belenéz a kamerába és mérgesen azt mondja, "BÁ!" Mastercard pillanat. (Vagy Kodak.)
    Bowser Jr. tehát kastélyról kastélyra vonszolja a sokat megélt hercegnőt, őt kergetjük nyolc világon és összesen nyolcvan pályán keresztül. A nyolcvanas évek végén alapított játékstruktúra azonban kap több csavart is. A balra látható játéktérképről készített képen megfigyelhető, hogy egyrészt számos, számos irányba mászkálhatunk a különböző világokon belül, másrészt meg számos pályán van normál és titkos kijárat is, amivel rövidebb és hosszabb utakon juthatunk el az egyes világok végén ránk váró kastélyokig. A titkos utak igénybevételével átugorhatunk egy vagy több pályát, vagy akár teljes világokat is (ha megtaláljuk az ágyúkhoz vezető titkos kijáratokat). Végül, ha csak a normális útvonalakat vesszük igénybe, nem is fogunk találkozni a négyes és hetes világgal, azokhoz külön trükközésre lesz szükség, amit nem árulok el, mindenki jöjjön rá maga. :)
    Az utolsó fontos tudnivaló a térképpel kapcsolatban a lépten-nyomon elhelyezett "Tilos az Á" típusú fatáblák. Minden pályán három darab, csillaggal jelölt nagy aranypénzt tudunk begyűjteni, és aztán öt ilyenért cserébe lehet lebontatni a táblákat a gombaföldi közútkezelő kht-val. Nem árt megjegyezni, hogy ilyen alkalmakkor tudjuk elmenteni a játékot, mert erre egyébként nincsen lehetőségünk (kivéve amikor elsőre jutunk túl egy kastélyon), érdemes tehát jól beosztani a pénzecskénket. A fatáblák mögött egyébként általában bónuszpályákat találunk, a kis zöld gombaházakban extra életekért játszhatunk (ha szerencsénk van, akár tizet is szerezhetünk egyetlen ilyen házikóban), a kis piros gombaházakban később felhasználható szuperképesség-kupont kapunk, a nagy piros gombaházban pedig egy speciális megagomba-kupon a jutalmunk.

    Itt érdemes szót ejteni a képességekről.  Gyökereihez visszanyúló  játékként  visszatérnek a rég nem látott hagyományos Mario-átváltozások, mint a kicsiből naggyá növesztő (vagy csak egyszerűen tudatmódosító) mágikus gomba, illetve a vidéki vízvezetékszerelőből tűzgolyót dobáló hentessé továbbfejlesztő virág is. A repülő hóddá (elnézést, mosómedve) illetve egyéb repülő alkalmatossággá átváltoztató kellékek kimaradtak (érthető, mert bár nagy sláger volt ez a Super Mario Bros. 3 és a Super Mario World esetében, sok esetben jogosulatlan előnyt jelentett hogy kis gyakorlással simán át lehetett repülni a legtöbb pályát), vannak azonban helyettük új varázscuccok.
    Az egyik ilyen a megagomba, ami a jobboldali képen látható működés közben: Mario marha nagyra nő és mindenen át tud gázolni. Az ellenfelek még hagyján, simán le tudjuk tarolni a falakat, még a csöveket is tövestül ki tudjuk csavarni. Sajnos nem tart sokáig a varázsgomba hatása és viszonylag ritkán is fordul elő, de amíg tart, nagy aduász a kezünkben (a hatalmas főellenségeknél például kifejezetten hasznos ha mi vagyunk nagyobbak...). A másik új varázsgomba épp ellentétes hatású, baromi picik leszünk tőle. Hátránya hogy bármi nekünkjön, azonnal meghalunk, ugyanakkor ebben a méretben nagyobbat és messzebre tudunk ugrani, illetve sok titkos járatba csak így férünk be.
    Az utolsó mókás kiegészítő a teknőcpáncél, ami egyrészt védelmet ad (össze tudjuk húzni magunkat), illetve jól nekifutva úgy tudunk gurulni, mint a játék egyik jelképének számító Koopa-teknőcök, amikor rájukugrunk. Ez a képesség is jó pár titkos járat eléréséhez kell, egy gond van vele, hogy ebben az állapotunkban nehéz megállni. Még egy szó a kuponokról: a gombaházakban gyűjtött illetve a játék során a kérdőjelekből kivert kiegészítőket (pontosabban egyszerre csak egyet) a DS lenti képernyőjén levő jobb oldali mezőben tároljuk, onnan hívhatjuk elő szükség esetén az adott jel megérintésével. Ez azért is hasznos, mert így a nagy nehezen bezsákolt ritkább képességeket (mint a minigomba vagy a megagomba) a megfelelő pillanatig tudjuk tartogatni, és nem veszítjük el, ha esetleg elkaszálna minket egy hirtelen előbukkanó ellenfél.
    A külön megszerezhető képességek mellett van azonban még pár, amit mindig használhatunk, ugyanis a mi Mariónk kiművelődött a korábbi három dimenziós játékokban, nem felejtette el az ott tanultakat. Így megmaradtak az olyan trükkök, mint a hármasugrás, a stomping (szép magyar szakszóval seggelés), vagy a wall jump, vagyis a falnak nekiugrás utáni újbóli elrugaszkodás.

    Ha már ellenfelekről beszéltem, jó pár régi és új ismerős visszaköszön a játék során. Az első világ végének kastélya például az ős-Nintendós Super Mario Bros. főellenségét, Bowsert hozza vissza egy cameo erejéig az eredetire megtévesztésig hasonló pályán. Ismerős? Bowsert átugrani, nagy gombra ráugrani, a híd összeesik, Bowser meg a lávába. Szomorú is voltam kicsit, mert az eredeti játékban csak mókásan lepottyan, itt még azt is követhetjük pár másodperc erejéig, ahogy szegény Koopa-király küszködik a lávában, nem beletörődve sorsába, mint holmi terminátor kettő. Ősellenség ide vagy oda, az ember megsajnálja ezt az összességében mégiscsak kedves, ikonikus, szörnyeteget, akinek egyetlen bűne az anyafixációs hátterű hercegnőrabolgatás.
    Mivel Bowsert az első világban letudjuk, a többi világban Bowser Junioron kívül mindig szembejön valami hatalmas, kreatív megoldású főellen, általában valaminek a hatalmasra nőtt változata, ami lehet Goomba, húsevő virág, vagy bármi más. Aki nagyon profinak érzi magát, megpróbálhat mini-gombával nekimenni a főellenségeknek. Nem piskóta.
    Apropó nehézség. Az első pályák tényleg kezdőknek is javasolhatók, aztán szépen lassan megy felfelé a nehézségi szint. Ha csak a kötelező pályákat akarjuk befejezni és a túlélésre játszunk, nem lesz lehetetlen vállalkozás a dolog, de ha az összes arany csillagos pénzt be akarjuk gyűjteni, akkor bizony felköthetjük a gatyánkat. (Ebben azért segít, hogy ha egyszer befejeztük a játékot, utána azt a mentésfájlt előhívva bárhol és bármikor menthetünk.) A nehézségi ívet jól demonstrálja, hogy az első három-négy világban hamar felduzzadt 99 környékére az extra életeim száma, aztán az utolsó három világban ez alaposan leesett, volt olyan pálya ahol zsinórban tíz-tizenöt életet is tudtam veszteni.

    Negatívumokat elég nehéz felhozni a játékkal kapcsolatban. Amit ígértek a fejlesztők, tudniillik hogy lesz kooperatív üzemmód amiben Mario és Luigi együttes erővel üldözi a teknősöket, a végső játékból valami miatt kimaradt, helyette egy egymás elleni üzemmódot találunk, amit azonban partner hiányában eddig nem sikerült tesztelnem. Talán kárpótol az a tizenakárhány minijáték, amit hozzácsaptak az alapjátékhoz, és amit egy az egyben a Super Mario 64 DS hasonló szekciójából emeltek át, ez azonban nem jelent semmi rosszat, unalmas perceinkben kipróbálhatjuk ezeket a nem túl mély szántású, de esetenként annál élvezetesebb egyperces mókákat.
    Végül a játék zenei felhozatalában bár vannak jó mozzanatok, a normál pályák alapzenéje a végére már unalmassá vált. Mario hangja meg, hát, furcsa. Ugyanaz a színész, Charles Martinet adja a hangját már a Super Mario 64 óta, de egyre többet hallgatom, annál inkább olyan, mintha Borat jelentene Kazakhsztánból. Még a mondatai is hasonlóak, It's so nice! mondja például a pályák végén. Legalább a bajusz kicsit más.

    Mindent összevetve közepesen hosszú, izgalmas, élvezetes, nagyon jó játék a New Super Mario Bros., tényleg mindenkinek tudom ajánlani, akinek valaha köze volt Mariós játékhoz. Valami azonban mégis hiányzik a tökéletességhez. Nincs benne meg az a varázs, amitől bármikor újra tudom játszani a Super Mario Worldöt elejétől a végéig, annak ellenére hogy ezt életemben talán már talán több mint féltucatszor megtettem. Talán az eltelt másfél évtized miatt, talán az újdonság élményének hiánya miatt van ez, talán csak nem áll az egész úgy össze, ahogy az igazi legendás játékoknál, meg az igazi legendás filmeknél, ahol mindent összeadva van még valami plusz ami már a játékon vagy filmen túl van. Ugyanakkor ezt a varázst tényleg csak néhány játék tudja elérni, úgyhogy csak ezért ne írjuk le a New Super Mario Bros.-t. Amíg tart, izgalmas, élvezetes, és majdnem hibátlan.