Gémeskút

Advance Wars: Dual Strike

Osztályzat: Nagyon jó
Korosztály: 7+ (hivatalos) 12+ (szerintünk)
Nyelvigény: Alapfok
Nehézség/Nehézségi ív: Középhaladó
Beletanulási idő: Közepesen hosszú

Nem sokkal azután, hogy vettem egy DS-t, elkezdtem gondolkozni azon, milyen játékokat lehetne nagyon jól átültetni rá. No, nem azért, mert rögtön neki szerettem volna állni játékot fejleszteni, hanem azért, hogy rájöjjek, milyen típusúakat lenne érdemes keresni :) Egyebek között eszembe jutottak a jó öreg körökre osztott taktikai címek, mint a Panzer General vagy a Battle Isle 2; úgy gondoltam, ezek például tökéletesek lennének DS-en is. Kis keresgélés után találtam is egy játékot, aminek a dobozának az elején ott feszítettek az elmaradhatatlan tankos népek, hátul meg láttam, hogy ez bizony egy jó kis régivágású taktikai program. Lássuk csak!

Van egy meglehetősen hosszú intró, ami elmeséli a következő sablonos sztorit: a gonosz Fekete Lyuk Hadsereg (zseniális egy név, képzeljétek el, ha ez lett volna mondjuk a Vörös Hadsereg helyett), miután az előző háborúban alaposan elnáspángolták a szövetségesek, meglepő gyorsasággal újraszervezte magát és megint támad. Hát ja, az ilyen játékokat nem a történetükért szeretjük :) A főmenű azonban már jóval kellemesebb meglepetés: egyrészt szép a dizájn, másrészt a zene se rossz, de ami a legfontosabb: végignézve a lapokat már itt látszik, hogy milyen sokrétű egy játékkal van dolgunk. Természetesen ott feszít előkelő helyen az egyjátékos hadjárat, de ha azt éppen unnánk, vagy már végigtoltuk többször a különböző nehézségi fokozatokon (ezek közül egyébként elsőre sajnos nem lehet választani, csak akkor kapjuk meg őket, ha már megcsináltuk az egész hadjáratot), akkor lehet mindenféle egyéb játékmódból választani. Ha pedig inkább egy másik handheldes tábornokkal szeretnénk összemérni az erőnket, akkor szerencsére van többjátékosos üzemmód: hatalmas pirospont jár ezért a készítőknek, nagyon nagyot dob egy ilyen játékon. No de mielőtt egymásnak uszítanánk a tankjainkat, azért nem árt legalább egyszer befejezni a hadjáratot, hiszen egy csomó dolgot csak ezután próbálhatunk ki.

Szóval milyen is maga a játék? Maga a kampány elég hosszú, 28 küldetésből áll, beleértve az opcionális „titkos” küldetéseket is. (Azért van ott az idézőjel, mert amikor lehetőségünk van rá, elég erősen utalnak a szereplők arra, hogy hogyan is lehetne megszerezni őket.) Sajnos nincs több hadjárat, nem próbálhatjuk ki, milyen is lenne a másik oldalról, de ez a játékosnak valószínűleg csak utólag fog feltűnni. Az első pár küldetés voltaképpen bevezető a játékba, szép sorjában a szánkba van rágva, mit hogyan kell csinálni. Mélyvízbe dobás egyáltalán nincsen, körülbelül a hadjárat felétől (vagy inkább úgy a két-harmadától) jönnek azok a pályák, amiket valószínűleg nem tudunk megcsinálni elsőre, és neki kell állni gondosan tervezni.  Itt egyébként megjegyzem, szerencsére a készítők nem estek bele abba a régi hibába, hogy a szerencsének túl nagy szerepe legyen az ütközetek végkimenetelében: semmi értelme mentegetni-töltögetni, pedig vannak olyan parancsnokok, akiknél a szerencse direkt jobban beleszól az ütközetekbe. Minden egyes alkalommal kétféleképpen fejezhetjük be sikeresen a küldetést: vagy elvégezzük a kitűzött célokat, vagy csak szép módszeresen  lemészárlunk mindenkit. Ahogy haladunk előre a hadjáratban, úgy lesz az utóbbi módszer általában egyre reménytelenebb, úgyhogy ezt aztán el is lehet szépen felejteni. Végül is csak három szempont alapján értékeli a program a teljesítményünket: milyen gyorsan végeztük el a kitűzött célokat, mekkorák voltak a veszteségeink, és mekkora volt az ellenségé. Célszerű mind a hármat maximálisra teljesíteni, legalábbis a játék elején mindenképpen, ugyanis ezekből kapnak pontokat egyrészt a parancsnokaink előléptetésére, másrészt azért, hogy a különböző játékmódokba extrákat vásárolhassunk. Kicsit érdekes az, hogy az olyan pályákon, ahol gyárthatunk egységeket, egy egyszerű trükkel hatalmas veszteségek mellett is meg tudjuk csinálni azt a bűvös 100 pontot: egyszerűen neki kell állni ontani a legolcsóbb gyalogságot, ugyanis a játék csak a legyártott / elvesztett egységek számát nézi.

Apropó parancsnokok! Kellemes újítása a játéknak (a néha előforduló kétfrontos harcon kívül – elvégre két képernyőnk van :) ), hogy a küldetések előtt választhatunk magunknak kettőt közülük, akiknek a tulajdonságai erősen befolyásolják a hadseregünk képességeit. Egy körben csak az egyikük vezetheti a sereget, de bármikor válthatunk kettejük között: ilyenkor véget ér a kör, és a következőben a stafétabot már a másik parancsnoknál van, az ő „stílusában” fognak harcolni a katonáink. Ahogy halad előre a történet, egyre több parancsnok közül választhatunk, ami nagyon jó, hiszen nem csak idegesítő dekorációnak vannak ott a tisztjeink, mint a macska a függönyön, hanem döntő szerepet fognak betölteni a taktikánkban. Már csak azért is, mert kellő tapasztalati csillag összegyűjtése után be tudják vetni a különleges képességeiket, a „sima” és a „szuper” támadásaikat. Ilyenkor a kör végéig az egész sereg vaskos bónuszokat kap, attól függően, hogy kit választottunk parancsnoknak. Ha viszont inkább megvárjuk azt, hogy jó sok harc után mindkét parancsnokunk képes legyen elnyomni egy-egy szuper támadást, akkor végrehajthatunk egy Dual Strikeot: ekkor először az egyik parancsnokunk lép, a saját támadásával, utána pedig léphetünk a másikkal, anélkül, hogy a gép közben léphetne! (Ja, és attól függően, hogy a két parancsnok mennyire jön ki jól egymással, még nőhet is az egységeik tűzereje.) Egy-egy jól végrehajtott ilyen támadás könnyen meg tudja fordítani a csata állását, ami nagyon jó érzés tud lenni – az már viszont kevésbé, amikor a gép játssza ugyanezt meg. Érdekes módon ő se (túlzottan) hülye, ami feltétlenül előnyére válik a játéknak – habár azt nem mondom, hogy néha nem csinál elég érthetetlen hibákat, de szerencsére csak elég ritkán.

Mi a helyzet magával a játékegyensúllyal? Ez is jól el lett találva: nincs ugyan sok egység, de a maguk nemében mindegyiküknek fontos szerepe van, nincsen egy olyan se, amelyik egyszerűen minden mást ütne. A választék mondjuk nem hatalmas, de éppen elég nagy; egyedül talán a légierőnél lehetett volna nagyobb változatosság, de azért az is megfelelő. Mondjuk látszik, hogy a készítők erősen tankmániások voltak, hiszen egyrészt a páncélosok közül választhatunk a legtöbbet, másrészt nincsenek is kifejezetten tankelhárító egységek. Így a tankok ellen nagyrészt vagy tankokat, vagy tüzérséget fogunk használni. Utóbbiból sincs nagy választék, a hajók ágyúin kívül összesen kétféle tüzérségi egységet vethetünk be, de érdemes nagyon megtanulni a használatukat, ugyanis ebben a játékban kiemelten nagy szerepük van. Ez köszönhető annak is, hogy valahogy az egész játékban elég erősen a támadás felé van eltolva a hangsúly: a legtöbb esetben egyszerűen nem éri meg védekezésre beállni, mert a támadó fél valahogy mindig jelentősen erősebb, számukra kedvezőtlen terepen is. Ugyan ez elsőre elég furcsa volt, és húztam is picit a számat miatta, de azért meg lehet szokni – voltaképpen ez az egyetlen pont, ahol nem tetszett az egész, de mivel a szárazföldi / tengeri / légi egységek egyensúlya is teljesen megfelelő, és a gép is javarészt megfelelően használja mindet, ezért összességében az egész majdnem tökéletesen el lett találva.

Ezt a játék többi részére is el lehet mondani: a zenére, a grafikára, a kezelésre. Ezek közül egyik sem hoz forradalmi újításokat, sem kiemelkedő minőséget a maguk nemében, de mind van annyira jó, hogy egyáltalán ne zavarjon a játékban semmi. (Na jó, van egy darab szám, ami elég idegesítő, de az szerencsére ritkán jön elő :) ) Így tehát summa summarum egy remek játékot kapunk: könnyű beletanulni, ugyanakkor meglepően bonyolult és elgondolkodtató tud lenni, de szerencsére nem rögtön az elejétől - így azok se fognak riadtan menekülni előle, akik még nem vezényeltek le hatalmas ütközeteket. Ha valaki végigjátssza a történetet (még ha nem is száz százalékosra), az azért a végére szerintem elég jól bele fog jönni.  Azoknak is nagyon jó a játék, akik már gyakorlott stratégákként állnak neki, hiszen számukra is lesz benne rengeteg kihívás, habár nem ez lesz az a játék, amin vért fognak izzadni. Viszont legalább nekiállhatnak pl. saját térképeket gyártani, megosztani másokkal, aztán azon nekiesni egymásnak :P

Mindezt egybevéve a pénzünkért egy olyan játékot kapunk, ami minden egyes forintot / eurót megér, amit rá költöttünk, hiszen rengeteg ideig ki fog tartani, mielőtt megunnánk. Aki kicsit is vonzódik az ilyen játékokhoz, annak szerintem mindenképpen érdemes kipróbálnia; ennél jobb játékot ebbe a műfajba bevezetésképp nemigen tudnék mondani. Aztán meg úgyis itt a Panzer Tactics (hamarosan arról is írok), tovább lehet arra lépni :) Úgyhogy ajánlom mindenkinek!

(Egyébként januárban jön a folytatás, ami viszont állítólag jóval inkább a hardcore stratégiára fogja helyezni a hangsúlyt, és jóval sötétebb hangulatú lesz. No, olyan névvel, hogy Advance Wars: Days of Ruin, ez nem csoda :))