Touch the Dead: amikor a név a minden
Osztályzat: borzalmas
Műfaj: belső nézetes lövöldözős (rail shooter)
Korosztály: 17+ (hivatalosan)
Nyelvigény: fölösleges
Nehézség: közepes
Kifáradási idő: elég meglátni a főszereplőt
 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de velem igen régen történt az meg, hogy egy játékot csak a neve miatt próbáltam ki. No de mégis, hogy lehet nem megnézni egy cuccot, amit Touch the Dead-nek hívnak? Amúgy is épp egy kis nosztalgiázás után voltam, és keresgéltem valami jó kis horror-játékot, de amikor ezt megláttam, nem hittem a szememnek. Ez komoly? Képes épeszű ember ilyen nevet adni egy programnak? Valahol abban reménykedtem, hogy ez inkább csak vicc, és egy dadaista remekművel lesz dolgom. (Úgy néz ki, ez már az európai Nintendónak is sok volt, mert a játék a mi régiónkban már Dead and Furious-ként jelent meg. Kár.) Hát, lássuk csak, mi is sült ki belőle!

Első benyomás: te jó ég, ilyen ritka ronda főmenüt is régen láttam. Az biztos marha félelmetes, hogy össze-vissza rezegnek a betűk, de a metálnak sem csúfolható háttérzene volt az, ami végleg betett. Itt jegyzem meg, hogy a menü tanulsága szerint a játékban van többjátékosos mód is, de azt nem próbáltam még ki – senkit nem tudtam rávenni. No de ne szaladjunk ennyire előre!

Új játék, akármilyen nehézségen. Kapunk egy intrót, ami elég hosszú, cserébe ronda és szinte semmi nem derül ki belőle. A lényeg annyi, hogy börtönben vagyunk, és jönnek a zombik. A jönnek a zombik rész előtt már 3D-be vált az egész, és megcsodálhatjuk a játék grafikáját. Én így reagáltam: „Te jó ég.” Már a főhős is úgy néz ki, hogy azt még a fejszével pucolt ablakok is megirigyelnék – ezért szerencse, hogy nem is nagyon fogjuk kívülről látni. Ezután beszabadulunk a börtönbe, ami engem baromira egy szegényesen textúrázott magyar kórházra emlékeztetett. Kapunk egy pisztolyt, aztán tényleg kezdődik a rail-shooter és jönnek a zombik. Akiket lőni kell. Meg néha lövöldözhetünk ajtókra, hogy kinyíljanak, meg nyilakra, hogy merre akarunk menni.

Ja, a zombik nem csak ugyanúgy, de borzalmasan is néznek ki – félelmetességről persze szó sem lehet. (Habár arról mondjuk igen, hogy félelmetes, hogy ezt a játékot komolyan gondolták.) Aztán ahogy haladunk előre, két dolog tűnik fel. Egy: a zene nem csak hogy rossz, hanem iszonyú repetitív is. Kettő: a pálya nem csak hogy rossz, hanem iszonyú repetitív is. Aztán azt is megszokjuk, hogy az ellenfelek mindig onnan támadnak ránk, ahol egy pillanattal később még semmi se volt. Ezt még meg tudnám érteni, ha mondjuk sötét lenne, de a kórház, azaz a börtön teljesen ki van világítva. Szóval úgy egy tíz perc után unalmas lesz a játék, de legalább nem azért, mert túl könnyű lenne. Igazság szerint ezt az egyet tudnám pozitívumként felsorolni, hogy nem a nehézségi szint miatt fogunk unatkozni. Ja, meg az is tetszett, hogy a fegyver újratöltése nem egy gombnyomásból áll, hanem rángatni kell a tárat – ez legalább egy kis színt visz a játékba.
 
Apropó, fegyver! Amikor a játék elején írja, hogy a nyilakkal tudunk fegyvert váltani, akkor már tudtam, hogy hányféle cucc is lesz. Utána megjegyzi még azt is, hogy hogyan tudjuk a pajszert használni – amit majd a második fejezetben kapunk csak meg. Egy-egy fejezet amúgy három részből áll, amik viszonylag hosszúak, és csak a teljesítésükkor tudunk menteni. Ilyenkor kapunk egy kis életet, de csak keveset: éppen ezért, ha elbaltáztuk valamelyik részt, célszerű újból kezdeni és megcsinálni majdnem tökéletesre, mert különben a következő résznél esélyünk se lesz. Remek ötlet volt ez is.

Szóval na. Lehet, hogy csak az a gondom, hogy eredetileg nem ilyen játékot kerestem, másrészt nem vagyok oda az ilyen rail-shooterekért, de ez a játék akkor is borzalmas. A grafika csapnivaló, és erre nem mentség az sem, hogy a DS-nek a 3D-s képességei elég szerények. A játékmenet unalmas, de legalább valami kihívás van benne. A zene borzalmas, és az egész játékban semmi félelmetesség nincs. Ja, a történet is borzalmas, körülbelül öt sorban össze is lehetne foglalni az egészet, de inkább megteszem egyben: nincsen semminek semmi értelme, csak jönnek a zombik, oszt jónapot. Tehát ez a játék egyvalamivel emelkedik ki a többi közül: a címével. Ilyen szerencsétlen nevet nem is tudom, mikor láttam utoljára. Már csak ezért is megérdemel egy helyet a legborzalmasabb DS-es játékok között.