The Settlers DS: mindent el lehet rontani

Ami jó:
    - a bevált dolgokon nem változtattak
    - tehát a grafikán se :)
    - a kiegészítő is benne van
Ami rossz:
    - helyenként esetlen kezelés    
    - apró, de idegesítő hibák
  - a játék hangulata valahol szép csendben elveszett

Osztályzat: épphogy elmegy
Kinek: nyugis embereknek, meg azoknak, akik még nem találkoztak az eredetivel
Korosztály: 6+
Nyelvigény: alapfok
Nehézségi ív: kezdőtől haladóig
Beletanulási idő: rövid

Részletes leírásunk: Van pár olyan klasszikus játék, amiben egyszerűen nagyítóval kell keresni a hibákat. Ezeknek aztán vagy elkészül a folytatása, vagy nem – de általában a folytatás nem lesz olyan jó, vagy neadjisten jobb, mint az eredeti. Így volt ez PC-re például a Settlers-sorozattal is: az első rész remek volt, a második még annál is jobb, majdhogynem tökéletes lett... na, a többit inkább hagyjuk. (Habár most úgy tűnik, ennyi év után végre rájöttek a Blue Byte-nál, hogy hogy is kell ezt jól megcsinálni, de nem erről szól ez a cikk.) Pedig azóta eltelt már tíz év, aminek örömére ki is adták az eredeti játék felújított változatát PC-re: ezzel nem is lett semmi gond, csak ahhoz nyúltak hozzá, amihez kellett, a bevált dolgok maradtak ugyanúgy. Aztán valaki az Ubisoftnál kitalálta, hogy lehetne ebből a játékból még pénzt kihozni: készítsük el DS-re! Ez még eredetileg nem is lett volna rossz ötlet, de mi sül ki abból, ha voltaképpen egy ember fejleszti az egészet?
 
Ha esetleg valaki nem ismeri az eredetit, akkor dióhéjban összefoglalom: akad egy maréknyi római telepes, akik hajóznak valahová, majd szépen hajótörést is szenvednek, és a Bako... egy rejtélyes szigeten sodródnak partra. Friss hajótöröttként ezután gyorsan felhúznak egy települést, majd szép lassan elkezdik keresni az utat hazafelé, aztán egyszercsak rábukkannak egy térkapura, a történészek kitépik a hajukat, és a rómaiak évek múltán szépen vissza is fognak találni – ha sikerül hazairányítanunk őket. A játék nagyrészt arról szól, hogy felépítjük és menedzseljük a településünket; biztosítjuk a folyamatos termelést, hogy meglegyen a bányászoknak a kaja, a katonáknak a zsold és a söröcske, stb. Ugyan viszonylag hamar már harcolni is kell a játékban, de ennek a rendszerét nem bonyolították túl – nem is kellett. Nem a taktikán van a hangsúly, hanem azon, hogy olajozottan működjön a gazdaság. Végül is az eredeti Settlers egy valósidejű stratégiai játék volt, csak éppenséggel az összes többivel ellentétben roppant nyugis tempóban, és egészen varázslatos képi világgal.  

Na akkor lássuk, most milyenre sikeredett. A kötelező logók gyors végignyomkodása után kapunk egy intrót, megmagyarázhatatlan (de szerencsére nehezen észrevehető) képernyőhibával a tetején, utána már csak a játék nyelvét kell kiválasztanunk, és máris a főmenűben találjuk magunkat. Mire idáig elértem, már komolyan azt hittem, valami elromlott a hardverben, ugyanis sercegett a zene. Attól tartottam, hogy sikerült valahogy szétgyaknom a hangszórókat, és mivel épp nem volt nálam fülhallgató, gyorsan benyomtam egy másik játékot – és azzal szembesültem, hogy a gépnek bizony semmi baja, a játék gyárilag ilyen. Ez azért eléggé ledöbbentett, és felmerült bennem, hogy nem hallgatta ezt meg senki, mielőtt kiadták? Gyorsan le is vettem a hangerőt teljesen, mivel a hang csak zavart, és inkább megnéztem, milyen is lett a játék DS-en. 

Elsőnek azt vettem észre, hogy a grafika szerencsére maradt egy az egyben a régi, voltaképpen nem is csináltak vele semmit – nem is kellett. Másodszorra viszont rögtön az a benyomásom lett, hogy ez a játéktér marhára pici. Utána megpróbáltam érintéssel arrébb görgetni a képernyőt, ami kapásból kudarcra fulladt. Harmadszori próbálkozásra ugyan sikerült, de olyan lassan ment csak arrébb a kép, hogy inkább maradtam a kurzoroknál. Az meg ugye jó darabosan viszi arrébb a képet. Ez már nem volt szép, de még meg tudnám bocsátani, ha ez lenne az egyedüli hiba... De sajnos, nem az. Ezután ugyanis megpróbáltam távolabbi nézetből játszani a játékot, hiszen úgy nem lehet a telepeseinket igazgatni, hogy a képernyőn egyszerre max. két épület fér el, és a látvány eléggé letaglózott. Nincs mit szépíteni rajta, elég hülyén nézett ki az egész, és amint megmozdult... Én nem tudom, hogy ezt hogy sikerült megcsinálni, de már rögtön a játék legelején, már az első térképen is, távoli nézetből akadozik a program. De úgy, hogy ha valamire rá akarunk nyomni, majdnem mindig kétszer-háromszor oda kell böknünk, mire feldolgozza a gép, hogy mit is akarunk. Úgyhogy választhatunk: vagy a közeli nézetből játszunk, ami szép, és jól is fut, csak éppenséggel játszani csak nyögve-nyelősen lehet vele, vagy a távolabbiból, ami nem szép, nem is fut jól, de legalább tudunk benne valamit kezdeni a telepeseinkkel. Ha éppen nem futunk bele valamilyen programhibába, amiből, mivel az eredetiben alig volt, ez alkalommal meglepően sokfélét kapunk. Mindig akad valami kis apróság, hogy apránként szép lassan fölidegesítsen minket: mondjuk beakad az egyik építő az egyik kereszteződésben, vagy a játék nem hajlandó felásni az utat, amit az előbb építettünk, vagy csak nemes egyszerűséggel eltűnik pár gomb a menüből. Hát ez kész. Míg a Settlers 2 egy kifejezetten nyugtató játék volt (na azért ne pszichiátriai esetekre gondoljunk), a DS-es változat csak arra jó, hogy szép lassan és alattomosan felhúzzon minket.

Nem is pazarolok több szót rá, aki erre kiad tizenegyezer forintot, az magára vessen. Ha neadjisten mégis kipróbálnátok, akkor mielőtt elhajítjátok a sarokba / visszaadjátok a játékot, nézzétek meg a stáblistát – elég szánalmas. Talán két-három javítással meg lehetne oldani a hibák nagy részét, és már csak az maradna, hogy helyenként kicsit esetlen a kezelőfelület, de ez csak PC-n működik, konzolnál ezt nem lehet megjátszani. Ilyenkor elgondolkozik azon az ember, hogy hogy is működhetnek a dolgok az Ubisoft Nintendós részlegénél, egyáltalán megnézik-e, hogy mit adnak ki. Nem úgy tűnik. Egyedül csak azért nem kapja meg tőlem a borzalmas osztályzatot, mert a zseniális eredeti játék nem veszett ki teljesen alóla.