Gémeskút

Ufo: Afterlight - avagy harmadszorra már csak sikerül

"Jó játékot 5000 Ft alatt karácsonyra" sorozatunkban most az UFO: Afterlightról lesz szó, a régesrégi X-Com taktikai-kommandós földönkívülivadász alapötletének egyik újabb és viszonylag jól sikerült feldolgozásáról.

Ami jó:
    - összességében jó kivitelezés, eredeti ötletek
    - jó moddolhatóság, amivel sok játék-egyensúlybeli hibát ki lehet javítani
Ami rossz:
    - ennek ellenére olyan irritáló hibák a kezelőfelületben, amiket meg nem lehet kijavítani
    - magasabb szinten lehetne nehezebb is

Osztályzat: egész jó
Kinek: aki szereti az eredeti UFO-sorozatot, vagy a kommandós játékokat
Korosztály: 12+
Nyelvigény: középfok
Nehézségi ív: kezdőtől haladóig
Beletanulási idő: viszonylag rövid


Részletes leírásunk: X-COM. Sokaknak ismerős lehet ez a név, hiszen a játék habár nagyon régi, mégis a megkerülhetetlen klasszikusok egyike. Aki esetleg nem ismerné, annak elárulom, hogy egy olyan taktikai/stratégiai programról van szó, amelyben fel kell venni a harcot a Földet hirtelen megtámadó gonosz ufók ellen: egyszerre kell igazgatni egy szervezetet, és amikor az idegenek leszállnak valahová, kiküldeni a katonákat, aztán a konkrét ütközeteket levezényelni. A sorozat első két darabja egyszerűen zseniális, majdhogynem hibátlan volt, a harmadik is rendkívül jó lett (csak valahogy túl... furcsa?). Később ugyan jöttek nevükben X-Com programok, de az eredetihez semmi közük sem volt, pocsékak is lettek. Egy-két évvel ezelőttig valahogy senkinek se jutott eszébe, hogy újból megcsinálja ezt a régi, de remek játékot, mostanában azonban elkezdtek szaporodni a különböző UFO-klónok. Ez az UFO Aftermath-tal kezdődött - nem az eredeti csapat csinálta, az azóta megszűnt -, ami egy egész jó játék volt, helyenként igen hülye és idegesítő hibákkal; aztán jött a második rész, ami állítólag a rengeteg programhiba miatt szinte játszhatatlan lett. Olyannyira, hogy végül a fejlesztők úgy döntöttek, hogy ahelyett, hogy folyamatosan nyomnák ki a patcheket hozzá, inkább elkészítik a harmadik részt, UFO: Afterlight névvel. Lássuk, hogy milyenre sikerült!

Maga a történet nem is rossz, van olyan jó, mint az eredeti X-Com széria. Az Aftershockkal párhuzamosan zajlik az egész, ami egyébként azt teszi fel, hogy a játékos az Aftermathban azt a lehetőséget választotta, hogy megegyezik a Retiküliekkel (tudjátok, Zéta Retiküli – magyarul így elég hülyén hangzik a Reticulan :P) és inkább elhagyja a katasztrofális állapotban levő Földet az idegenek segítségével. Az emberiség megmaradt részét a Föld körüli pályán keringő Laputa űrállomásra (castle in the sky, jeejee :) ) telepítik, egy kisebb – tízezres - csoportot pedig szépen elküldenek a Marsra, hogy ott telepedjenek le. Ennek a tízezres kolóniának az irányításával fogunk foglalkozni; az első nagy meglepetésünk aztán az lesz, hogy mivel a Mars lakhatóvá tételéhez elég sok idő kell, a majdani Mars-lakosok nagy része szépen le van fagyasztva, és mindössze kb. harminc emberrel kell véghezvinnünk a feladatunkat. Míg az előző részekben csak azokra az embereinkre vigyáztunk, akik a kezdetektől fogva velünk voltak, és rendesen felfejlődtek, most minden egyes katonánkra kénytelenek leszünk úgy vigyázni, mint valami hímes tojásra, mivel alig vannak páran - a harminc ember nagy része úgyis a kutatásra, fejlesztésre és a gyártásra lesz beosztva - és utánpótlást bizony csak szökőévente fogunk kapni, ráadásul akkor is legfeljebb egy-két embert. (Azaz nem feltétlenül embert, de ennyire ne rohanjunk előre :))

De a játék nem csak a terraformálásról szól, mivel akkor Sim Earthnek/Marsnak hívnák: nagyon hamar kiderül, hogy nem is vagyunk egyedül. Azzal kezdődik, hogy egy cydoniai ásatáson valamelyik régész oda csapja az ásóját, ahova nem kellett volna, és beindul egy automata őrző-védő rendszer, ami kedves kis küklopszokból lépegetőrobotokból áll. Nekik aztán van annyi eszük, hogy gyorsan kitalálják a megelőző csapás doktrínáját, úgyhogy elkezdenek özönleni a romokból, és így már megint veszélyben az emberiség. Valamint mellesleg a retiküliek is, akik emiatt hamar szövetséget fognak felajánlani, és ezzel el is érkezünk a játék első, a továbbiakat nagyban meghatározó döntéséhez: szövetségre lépjünk velük, maradjunk csak békében, vagy a káoszt kihasználva inkább gyorsan essünk mi is nekik? Ebben a játékban ugyanis már diplomácia is van; tárgyalhatunk a retiküliekkel, meg a később érkező egyéb idegenekkel, miután rájövünk arra, hogy egyáltalán hogyan tudunk velük kommunikálni. Most senki ne gondoljon hatalmas összetettségre, voltaképpen csak békét vagy szövetséget köthetünk velük, háborúzhatunk, meg erőforrásokkal vagy felszerelésekkel kereskedhetünk. Mindenesetre szórakoztató része a játéknak, de persze azért, hogy ne arról szóljon az egész, hogy mindenkivel békében vagyunk, lesz egy „főgonosz” faj, akiket bizony nem érdekel a kommunikáció és egyből lövöldözni kezdenek. Természetesen őket lesz a legnehezebb kiirtani.

De milyen a játék taktikai része? Az első néhány küldetés után szembetűnő lesz, hogy bizony a térképek nem véletlenszerűen generáltak, mint az X-COM-okban. Ez nagyon nagy kár, hiszen ez volt az egyik, vagy talán a legjobb elem az egészben, úgyhogy ennek a hiánya legfájóbb része a játéknak, de legalább a pályák jól meg vannak tervezve, és elég változatosak, amíg ki nem ismeri az ember az összeset. (Szerencsére elég gyakran jönnek újfélék.) Külön jó megoldás, hogy az egyes zónáknak adott időben különböző veszélyességi szintjei vannak, így lehet, hogy nagyon gyorsan le kell vezényelnünk egy napvihar idején játszódó küldetést, mert az űrruháink egyszerűen nem fogják sokáig bírni a terhelést. Ehhez kapcsolódik az a meglepetés is, hogy kezdetben bizony a katonáink futni se képesek, ami nem azért van, mert a kezelőfelületen eldugták a gombot - én először ezt hittem -, hanem azért, mert ugye nem olyan képzettek, hogy a vaskos űrruhákban csak úgy futkározni tudjanak. Őszintén szólva maga a kezelőfelület jobb, mint az eredeti sorozatban. Egy picit talán lehetnének nagyobbak a gombok, de azért meg fogjuk őket találni. A harc ugyan nem körökre osztott, hanem valós időben megy, de az eseményeket azért lépésalapú rendszer szerint vezényeli a gép, és bármikor leállíthatjuk az ütközet folyását, hogy új parancsokat adjunk ki. Azt is beállíthatjuk, hogy milyen eseményre merevítse ki a játékot automatikusan a gép, ami szintén nagyon hasznos. Ami még külön jó pont, az az, hogy a mesterséges intelligencia is egészen jó, elsőre fog a gép meglepetésekkel szolgálni; például amikor először dobtak fentről két gránátot a völgyben tömött sorban menetelő embereim közé éjjel, akkor elismerően bólintottam (aztán töltöttem is vissza a játékot, mivel az embereim fele cafatokra robbant). Azt is nagyon jól megoldották, hogy a különböző fajok ellen markánsan eltérő módszerekkel kell küzdenünk, így kénytelenek leszünk mindenféle fegyvert kipróbálni és használni. Ugyanis általában amikor újféle ellenségekkel küzdünk meg, elsőre mindig csak örülhetünk, ha sikerül élve kikeverednünk az egészből. Meg kell tehát tanulnunk, hogy kik ellen hogyan kell küzdeni. Így tehát azt is jól megoldották a fejlesztők, hogy ne legyenek használhatatlan fegyverek, ami már csak azért is jó, mert bizony meglepően kevés eleme van a különböző fegyvercsaládoknak. Kár, de szerencsére ez, és a harcrendszer egyéb kisebb-nagyobb hiányosságai megoldhatóak a játékosok által készített modokkal: a készítők ugyanis direkt úgy készítették el a játékot, hogy könnyen ki lehessen módosítani vagy kibővíteni, és aztán szorgos emberkék olyan szinten neki is estek ennek, hogy maga a harc majdhogynem tökéletes lett, úgyhogy ez egy nagyon jó húzásnak bizonyult.

Kár az is, hogy szakítva a korábbi részek jó hagyományaival, a kifejlesztett technológiákról, vagy a felfedezésekről csak egy-kétsoros összefoglalókat olvashatunk, nem pedig egészoldalas szövegeket. Nagy eseményekkor ugyan kapunk egy-egy hosszú jelenetet, amiben a szereplők elmagyarázzák egymásnak, hogy akkor most mi is a szitu, de ez azért a korábbiakhoz képest kicsit kevés. Azt elfelejtettem, hogy mivel csak harminc emberünk van, a játékban benne van picit a Sims-érzés, ugyanis mindegyiküket elég rendesen kell menedzselnünk, ha sikereket akarunk elkönyvelni. A stratégiai része a játéknak főleg ebben merül ki, mivel a pénzügyi részt teljesen kihagyták (nem is illett volna a történethez), és az építkezést is eléggé lebutították a készítők. A terjeszkedős rész és az erőforrások beosztása viszont elég jól meg lett csinálva, egyedül azzal lehet gond, hogy sajnos a „World-view” kezelőfelülete elég esetlenre sikeredett - bizony szokni kell -, meg hogy kezdetben rengeteg különböző technológiát lehet kifejleszteni. A tudósaink azonban nem túl gyakorlottak, ezért ehhez elég hosszú idő kell – és ha nem tudjuk, hogy pontosan mire is lesz szükségünk, könnyedén előfordulhat, hogy pont az nem lesz majd meg, ami a túléléshez kell. Így ha rögtön nehezebb szinteken kezdünk neki a játéknak, akkor majdnem biztos, hogy elsőre bukjuk az egészet, ami azért nem volt egy jó húzás. Na jó, végül is az eredeti játékban is így volt :)

A grafika szerencsére egész szép lett, megvan minden, ami kell: sok effekt - de a kelleténél nem több -, szép textúrák és főleg nagyon jó dizájn. Tényleg olyan az egész, mintha a Marson lennénk. Ráadásul ahogy egyre jobban sikerül terraformálnunk a bolygót, külön vicces, ahogy látjuk, hogyan terjeszkedik a növényzet. Ennek egyébként nem csak esztétikai haszna van, hiszen egyrészt a katonáinknak nem muszáj brutális űrruhákban rohangálniuk, másrészt az idegeneket viszont hátráltathatja. Lesz olyan is, hogy a korábbi szövetségeseink ellenünk fordulnak pont emiatt, aztán választhatunk aközött, hogy vagy megint háborúzunk velük, vagy kifejlesztünk valami olyan technológiát, aminek a segítségével majd számukra is lakható lesz a bolygó. Igazából pont az tetszett a játékban, hogy elég sok ehhez hasonló eredeti ötlet van benne, a fejlesztők nem próbáltak görcsösen ragaszkodni a nagy elődhöz  – pont emiatt lett ugyanis pár X-COM klón rossz, hogy egy egységes koncepció hiányában azok a dolgok, amiken meg változtattak, csak hátrányára lettek az egésznek. Ha valaki egy „tökéletes” folytatást vár, azaz a régi klasszikust mai grafikával, az bizony csalódni fog, annyira még a legnehezebb szinten sem hardcore a játék. (Mondjuk egy-két moddal ezen is lehet segíteni :)) De ha csak egy jó UFO-klónnal szeretnénk játszani, ami ugyan nem mentes hibáktól, de kellően élvezetes, akkor az elvárásainknak az Afterlight gyönyörűen meg fog felelni. Ki-ki döntse el maga, hogy mi kell neki - ötezer forintért szerintem bőven megéri :)

Még valami: a boltokban csak magyarított verziót lehet kapni, de ha valakinek ez nem tetszik, és szerez valahonnan egy angol verziót, akkor egyszerűen felül tudja írni a localization könyvtárban a fileokat, és így visszakapja az eredeti játékot. Ez kellhet is, az összetettebb modok ugyanis nem készültek el magyar verzióban.