ExtremeTech: Egy kérdés erejéig még térjünk vissza a technikára. Sweeney azt nyilatkozta, hogy szerinte a DirectX 10 az utolsó grafikai API, ami fontos lesz a játékosok számára. Szerinted életképes játékplatform-e a DirectX 10, és szerinted mi fog történni a játékok hardveres működtetésével a következő öt évben?

Alex St. John: Több, bonyolult válasz is van erre. Az első: a Vista szar, a DirectX meg a Vistával jött.

ExtremeTech: Hát igen, Vista nélkül nem kaphatsz DirectX 10-et sem.

Alex St. John: Pontosan. A probléma egy része azt hiszem az, hogy a fejlesztők a Vistával és a DirectX 10-zel kapcsolatban is tapasztalatlanok, és ez nehezíti a fejlesztést erre az operációs rendszerre. De a Vista játékkal való kapcsolatában van egy csomó dolog, amiért le akarom ütni a Microsoftot és rájuk üvölteni, hogy "mi a francot képzeltetek?!".
    Amikor megcsináltuk a DirectX-et, nem véletlenül hívtuk DirectX-nek. A fejlesztő direkt módon, közvetlenül érhette el a hardvergyorsítást, nagyon kevés absztrakció és operációs rendszerbeli marhaság állt az útjában. A DirectX-et úgy terveztük, hogy nagyon gyors legyen és eltegye az útból az operációs rendszer felesleges részeit. Ezt az évek alatt elfelejtették, a Microsoft egyre többet tett bele a DirectX következő generációiba, ettől az API egyre bonyolultabb és tömöttebb lett, egyre nehezebb lett megérteni, stb.
    A másik, igen bonyolult probléma az, hogy gyakorlatilag teljesen kihasználtuk a grafikai architektúrák jelen generációját. Van egy pont, ahol csődbe megy a grafika elmúlt évekre jellemző fejlődési iránya. Én még a nyolcvanas években kezdtem el 3D grafikával foglalkozni. Akkor az még olyasmi volt, amiért a matematikusok és akadémikusok a SIGGRAPH-ra (évente megrendezett computergrafikai konferencia) jártak. Abban az időszakban a ray-tracing technika volt a modellje a 3 dimenziós grafika megalkotásának. Ha megnézel egy mai filmet, mondjuk a Beowulfot, az teljes egészében ray-trace-szel készült grafika, amit óránként egy képkockás sebességgel hoz létre rengeteg szuperszámítógép.
    A ray-tracing technikával rendkívül valószerű dolgokat lehet létrehozni. De a valósidejű megjelenítés érdekében a mai grafikus chipek nagyon sok kompromisszumba mennek bele. Hamisítják a 3D-t, agresszíven hamisítják a fizikát és a fényt. Egy mai modern 3D-chip nem valósidejű fény-szimulátor, hanem egy csomag bonyolult trükk arra, hogy valósnak kinéző 3D-t hozzon létre anélkül, hogy megcsinálná hozzá a tényleges számolásokat.
    Mára eljutottunk oda, hogy nem tudunk jobbat csinálni anélkül, hogy megváltoztatjuk a renderelés módját. Hogy érzékeltessem, amire gondolok, nézz meg bármilyen mai játékot, és mondjuk el, hogy tényleg fantasztikus művészek a grafikusok. De amikor ránézel egy egyébként tökéletesen kinéző 3D karakterre, látod, hogy teljesen ügyetlenül viselkedik.

ExtremeTech: Ez igaz.

Alex St. John: Nem mozognak rendesen, láthatatlan síneken át történnek a mozdulataik, nem természetes módon ütköznek a környezettel. Kudarcot vall a szép kép, amikor a fizika és a környezettel való interaktivitás nem ugyanolyan valószerű.
    És mindez azért van, mert nincs szorosan összekötve a valósidejű környezet a valósidejű vektorfeldolgozással, a komplex ütközések és a komplex fény kiszámításával. Most az van, hogy a processzor megcsinálja a világot, aztán odaadja a grafikának, hogy renderelje le. Ez nagyon ügyetlen kölcsönhatást eredményez a 3D renderelt világnak.
    Ennek a problémának a feloldásához az kell, hogy a processzor és a grafikus chip nagyon közel üljenek egymáshoz, egymásba legyenek integrálva, hogy meg tudják osztani egymás között a fizikai-, fény- és vektorszámításokat, miközben készül a grafika. Ettől majd el lehet kezdeni olyan játékokat csinálni, amiben a processzor és a grafikus mag valós idejű ray-trace-elt grafikát hoz létre, ami úgy néz ki, mint a filmekben. Például a Szörny Rt.-ben vagy a Beowulfban hihetetlen valóságos a fizika, a környezettel való kölcsönhatás és a mesterséges intelligencia, mert ott együttműködik a processzor és a grafika. De ehhez teljesen meg kell változtatni azt, ahogyan a játékok készülnek.

ExtremeTech: Persze, ez teljesen megváltoztatja az eddigi architekturát.

Alex St. John: Tim Sweeney-nek minden tudását el kell dobnia és újra kell kezdenie. Valószínűleg tudja ezt és ezt is fejezi ki. A DirectX 10 arról a határról szól, amit el tudunk érni a jelenlegi grafika működtetésében anélkül, hogy felrobbanna az agyunk attól, hogy megpróbáljuk értelmezni a bonyolultságát.
    Ez az egyik oka annak, hogy a játékoknak 40 millió dolláros költségvetésük van, és annak már majdnem nyolcvan százalékát a grafikai fejlesztések teszik ki. Ma a grafika helyettesíti, vagyis inkább hamisítja a jó vagy realisztikus három dimenziós grafikát és fizikát. Ahelyett, hogy élethű lenne az interakció a világgal, minden elképzelhető lehetőségre készítünk animációt.
    Ez mostanra már túl nagy teher a nagy kiadóknak. A DirectX 10-zel elértük azt a pontot, ahol nem lehet növelni a teljesítményt anélkül, hogy radikálisan változtatnánk az architektúrán.

ExtremeTech: És várható ilyen változás?

Alex St. John: Igen. Az Intel és az AMD is olyan chipeken dolgozik, amik megfelelnek ennek a radikális architektúrának. Lehet vitatkozni azon, hogy sikerül-e majd elsőre eltalálni ezeket. De a cégek felismerik a problémát, és olyan következő generációs processzor-grafikus chip hibrideket hoznak létre, amik elméletben lehetővé teszik, hogy valósidejű ray-trace világokat rendereljünk valósághű fizikával és környezeti kölcsönhatásokkal, amik mind a processzorban jönnek létre.
    Nagyon érdekes átállás korában vagyunk. Végére értünk a számítógépes játékipar egy jelentős korszakának. Véget ért egy jégkorszak. Nem tudom, mi jön ezután, de valami új lesz. Most látjuk az előző korszak végét, az ismert háromdimenziós grafika végét, az ismert PC- és konzoljátékok végét, mostantól valami teljesen új következik.