Vannak olyan szerepjátékok, amelyek éveken át készülnek. Vannak azonban olyanok is, amelyek szintén éveken át készülnek, de inkább éveken át fejlődnek. Érdekes módon az ún. rogue-like szerepjátékok közül több ilyen van, legismertebb képviselőjük pl. a nyitott forráskódú NetHack. Most egy kevésbé ismert hasonló játékról fogok írni, amit szintén éveken át - lassan már egy évtizede - fejlesztenek, azaz pontosabban szólva csak egy ember fejleszti. Igaz, hogy nem ingyenes a program, de nagyon olcsó: a jelenlegi verziót két euróért tölthetjük le, 35-ért pedig életre szóló regisztrációt kapunk. (Én pl. három éve regisztráltam, de van, aki mondjuk nyolc, és mindannyian folyamatosan kapjuk az új verziókat.) Úgyhogy kalandozzunk csak el a Messzi Északra az UnReal World segítségével!

No de először is, azoknak, akik nem ismernék: mi is az a roguelike? Tömören összefoglalva olyan számítógépes szerepjátékokról van szó, mint az eredeti Rogue, ami még unixos terminálokon futott, tehát szöveges játék volt. A szöveges kalandjátékokra azonban egyáltalán nem hasonlított, hiszen nem úgy tudtuk meg, hogy mi van körülöttünk, és mi történik, hogy a gép leírta („Kinyílik az ajtó és bejön a békafejű kocsmáros.”), hanem minden egyes karakter egy adott objektumot reprezentált: így felülnézetből „láttuk” a környezetünket. Később aztán készültek olyan programok, amelyek már nem ASCII-szimbólumokkal reprezentálták a felénk csörtető felbőszült vérmedvék hadát, hanem grafikusan jelenítették meg. Voltak, és vannak még most is, azonban olyan szerepjátékok, amelyek megtartották ezt a mozaik-szerű nézetet, és nem a (pszeudo)-háromdimenziós ábrázolást választották: ezek pedig a roguelike játékok. A stílusnak nagyon fontos jegye egyébként, hogy a világ túlnyomó része véletlenszerűen generált, és hogy a történetnek csak nagyon kis szerepe van a játékban - már ha van ilyen egyáltalán.

A legtöbb roguelike-ban egy kitalált világban kalandozunk, ami tele van szörnyekkel, varázslókkal, szteroiddal pumpált barbárokkal, vagy kvantumfizikusokkal és turistákkal (ld. NetHack), de mi most egy fokkal realisztikusabb világba utazunk. A valótlan világ ezekhez a fantasy világokhoz képest nem is annyira valótlan: a messzi Északon járunk, a kései vaskorban, és bizony nincsenek varázslók, vagy halálos sérüléseket pillanatok alatt meggyógyító papok: ellenben vannak északi sámánok és vajákos emberek, hatalmas medvék, és persze temérdek rénszarvas. Hogy azért ne érezzék magukat teljesen elveszve az erős fantasyhez szokott játékosok, van pár rituálé a játékban - de azt azért ne várjuk, hogy miután a szellemekhez fohászkodunk, tűzlabdákat fogunk dobálni az előttünk medvévé változott sámánra. Egyszerű, mindennapi dolgokhoz tudunk segítséget kérni: már persze akkor, ha tudjuk, milyen rituálékkal kell egyáltalán az erdő őrzőihez szólnunk.

No de miért is vagyunk odafenn északon, mi a küldetésünk? Egész egyszerűen: semmi. A játék kezdetén megválaszthatjuk, hogy milyen háttérrel szeretnénk indulni, és onnantól kezdve előttünk az egész világ, nincs semmilyen történet, ami megkötne minket, azt csinálhatunk, amit akarunk. (Klasszikus sandbox játék.) Ennek feltétele persze, hogy tudjuk, egyáltalán mit hogyan kell csinálni, ugyanis a képernyő nagy részét maga a játéktér tölti ki, így nem nagyon van billentyűzetkiosztásoknak meg menűknek hely. Szerencsére a program rögtön a legelején felajánlja, hogy két különböző (kezdő és haladó) küldetéssorozaton keresztül megtanítja nekünk a játék kezelését, és az északi élet főbb mozzanatait. Mind a kettőt célszerű végigcsinálni, hiszen nagyon nem árt tisztában lenni a túlélés különböző fortélyaival: az északi élet ugyanis egyáltalán nem könnyű. A kezdetekkor a dolgunkat persze jelentősen megkönnyíthetjük, hiszen pl. indíthatunk agyontápolt karaktert, aki rögtön egy falu határánál indul, de ha jó (és mazochista) játékosok vagyunk, indíthatunk egy szökött rabszolgát is, vagy egy embert, akik épp most vert félholtra néhány bandita, és hagyott ott a hóban.

Apropó félholt! A nehézséget már kapásból az adja, hogy ez bizony egy minden tekintetben realizmusra törekedő játék, így nagyon egyszerű meghalni: már csak azért is, mert a sebeink nem gyógyulnak be egy pillanat alatt, és a súlyosabb sebek hatásait bizony nagyon meg fogjuk érezni. Ezért is van az, hogy az első pár karakterrel bizony egy-két hétig fogjuk tudni kihúzni, de aztán ahogy egyre jobban belejövünk, neki tudunk állni a komolyabb utazásoknak, és a világ felderítésének. Az utóbbi ugyanis hihetetlenül nagy, még a hasonszőrű játékokhoz képest is. Ráadásul nem előre tárolt világról van szó, hanem minden egyes alkalommal véletlenszerűen generál egyet: indulhatunk félszigeten, északi területeken, vagy pedig valahol a világ közepén. Azonban nem csak azért van értelme hosszan utazni, hogy minél több terület legyen rajta a térképünkön, hanem azért is, mert pl. nyugaton hiába keressük a keleti népeket, vagy az északi állatokat délen. Márpedig a különböző kultúrák között elég nagy különbségek vannak, úgyhogy nem árt néha rápillantani a térkép azon részére, ami azt jelöli, hogy hol kinek a területei vannak. (Ezt egyébként a világ még felderítetlen részein is mutatja, hogy legalább tudjuk, nagyjából merre kéne mennünk.) Szintén érdemes elolvasni a játékban található súgóban az egyes népek, valamint a világ háttértörténetét, hogy legalább tudjuk, merre szeretnénk indulni felfedezni, miben különböznek az emberek egymástól.

Ez azonban nem úgy szokott menni, mint egy halom hasonló játékban, hogy összetápolunk magunknak sok felszerelést és kaját, aztán nekivágunk az útnak, hiszen ha az utóbbit akarnánk annyira összeharácsolni, hogy egy hosszú utazásra is elegendőek lennének a készleteink, akkor bizony hónapokig kéne szárítanunk és füstölnünk a húst, amit összegyűjtöttünk, meg a különböző egyéb élelmiszereket. No és természetesen nem is bírnánk el mindent magunkon, így választanunk kell: vagy népesebb állatsereglettel vágunk neki az útnak, akkor viszont az erdőben csakis ellenséges emberekkel fogunk találkozni (a vadállatok ugyanis messziről meghallják és kikerülik a csörtető csapatunkat), vagy pedig majdhogynem egyedül, így viszont útközben kell gondoskodnunk a túlélésünkről - ami egyáltalán nem biztos, hogy könnyű lesz. A világ ugyanis hatalmas, és nem fogunk minden bokorban rénszarvasokat találni (az észak-norvég autóutakat akkoriban még nem találták fel), meg hát bizony a szerencsétől is rengeteg minden függ. Lehet például, hogy az egyik bika, akit szeretnénk leölni, nemes egyszerűséggel lerúgja a vesénket, és ilyenkor bizony hirtelen jóval nehezebb lesz a játék. Ha a következő rúgása nem a fejünket viszi le.

Apropó sérülések, és harc! A játékban meglehetősen jó harcrendszer található, aminek külön érdekessége, hogy bizony számokat nem fogunk látni. Ha ránézünk egy ellenségre, akkor nem azt látjuk, hogy 10/50-es hp-je van, hanem csak azt, hogy több sebből vérzik, halálosan sebesült. A saját sebeinkről is annyit tudunk, hogy mennyire lassítanak le minket, meg hozzávetőlegesen azt, hogy milyen állapotban vannak: egyáltalán javulnak-e, vagy pedig romlik-e az állapotunk. Természetesen mi is szúrhatunk és vagdalkozhatunk rendesen: a játékban - mint ahogy a való életben - sok különböző mód kínálkozik az ölésre, és az egyszerű kisbicskától kezdve a brutális kétkezes kardokig mindennel nekieshetünk az ellenségeinknek, akár a favágó fejszénkkel is, ha csak az van nálunk. Bárminemű statisztika híján kizárólag a józan eszünkre, meg a megfigyelt eredményekre támaszkodhatunk, hogy mi jó fegyver, és mi nem: választék pedig van bőven. Ahogy az interneten körülnéztem, minden egyes játékosnak idővel kialakulnak a maga preferenciái.

Mint ahogy arra is, hogy ki egyáltalán mit csinál a játékban, hogyan játszik, hogyan él. Ha akarjuk, választhatunk magunknak egyetlen foglalkozást, pl. csak halászunk, de könnyen lehet, hogy valami közbeszól, és integethetünk a kajának, úgyhogy célszerűbb inkább több különböző módon előteremteni a szükségleteinket. Akkor pedig, ha már úgy érezzük, hogy tehetősebbek vagyunk, meg is házasodhatunk, és egy saját házat építve (amit különben tényleg mi építünk, nem csak egy előre letárolt tervrajz alapján húzhatjuk fel) letelepedhetünk, hogy könnyebben átvészeljük a telet. Az utóbbi ugyanis a játékban talán a legnagyobb kihívás: az északi telek sokkal keményebbek, mint amiket mi itt lenn a Kárpát-medencében megszoktunk, és ha nem készülünk fel rájuk alaposan, akkor bizony jó eséllyel fagyott hullaként fogjuk köszönteni a következő tavaszt. Ha pedig igen, és kirügyeznek a fák, akkor nekiállhatunk újból felszántani a földet és elvetni a magokat (azt mondtam, hogy a földművelésbe is belekóstolhatunk? Mondjuk ez a része még nincsen túlzottan kidolgozva a játéknak, no de ami késik :)), vagy pedig újból nekivágni a világnak. Természetesen a télnek is vannak jó oldalai, mint az összes évszaknak, de ezt már rátok bízom, hogy kitaláljátok, kitapasztaljátok.

Még valami: igaz, hogy kétdimenziós, mozaikos megjelenítésű a játék grafikája, de meglepően szép. Az évszakakokkal együtt változik a természet, és habár sem az állatok, sem az emberek ikonjainak mérete sem túl nagy, mégis sikerült Saminak egy nagyon hangulatos világot teremtenie. Egyszerűen szép, és könnyen beleéli magát az ember. Ehhez a hangok is segítenek: barangolásunk közben ne várjunk dallamokat, csak az erdő hangjait, viszont a menűkben böngészve szintén kellemes finn zenéket hallgathatunk. (A game over-képernyőnek például különösen jó zenéje van, úgyhogy talán kevésbé bosszantó, hogy elég sűrűn fogjuk hallgatni :))

Mindent összevetve tehát egy nagyon egyedi, és hosszan tartó szórakozást nyújtó szerepjátékkal van dolgunk, amibe nem olyan nehéz beletanulni, mint egyes hasonló megalomán játékokba, de szintén rengeteg felfedeznivalóval rendelkezik. Igaz, hogy ez pénzbe kerül, de szerintem minimális összegbe. (Na jó, most már drágább az életfogytiglani regisztráció, de az sem kerül többe, mint egy csomó bolti játék. És itt megkapjuk a folytatásokat is :)) Természetesen ha valaki nem akar vakon pénzt elkölteni, akkor kipróbálhatja az ingyenes próbaverziót is: ebben minden benne van, mint ami a teljes változatban, de tíz nap eltelte után mindenképpen elhalálozunk. Lehet, hogy ez elsőre hosszú időnek hangzik, de nem az, hiszen tíz nap az életre egyáltalán nem elég.

Én mindenkinek ajánlom, hogy vágjon neki az északi kalandnak, nem fogja megbánni: azóta a három év óta, amióta ezzel a játékkal játszom, volt bőven annyi változás, és felfedeznivaló, hogy egyszer sem untam még meg. Mire ez neadjisten megtörténne, mindig jönnek az újabb verziók, amik legtöbbször rengeteg pozitív változást hoznak (érdemes kicsit utánanézni, hogy az évek során mennyi minden változott a játékban, amíg a 3.10-es verzióhoz jutott), ráadásul Sami, a program alkotója aktívan részt vesz az URW-s fórum közösségének életében, és a játékosok által javasolt jó (és nem a valóság talajától elrugaszkodott) dolgokat tényleg meg is valósítja - meg olyasmiket is, amik senkinek sem jutottak eszébe, de utólag visszagondolva tényleg triviális, hogy szükség volt rájuk a messzi északi élethez. Ez a játék ugyanis tényleg egy igazi szerepjáték, még ha a számítógép miatt nem is olyan, mint amit a szó eredeti jelentése takar. De ezt a hangulatot talán nem is lehetne máshogy megteremteni.
Úgyhogy ha kedvet kaptatok az UnReal World kipróbálásához, akkor keressétek itt!