A Discovery új ötrészes dokumentumfilm-sorozata elsősorban nem játékosoknak mutatja be a videojátékok fejlődéstörténetét, széles társadalmi kontextusba helyezve a jelenséget. A "jaj, erőszakosak lesznek a gyerekeink"-szerű negatív klisékről szerencsére szó se esik, annál inkább hallhatunk arról, mi is jó a játékokban, és hogyan illeszkedtek az aktuális programok a korszellemhez a hidegháború legvadabb éveitől napjainkig. Vélemény az első részről.

Megjegyzés:
A sorozatot egyelőre Magyarországon még nem vetítik, de nem nehéz hozzájutni, és a szemkápráztató vizuális hatások minden bizonnyal kárpótolják azokat is, akik esetleg nem értenének mindent tisztán. (Valamint ilyesmiből öröm angolul tanulni!)

Úgy éreztem, elsősorban olyanoknak szól a narráció, akik számára a játékprogramok valamennyire 'idegen világ'-nak számítanak. Erős a hangsúly a társadalmi háttéren, elsősorban az egyesült államokbelin, de hát amerikai sorozatról van szó, úgyhogy ez érthető. Hidegháborús paranoia, Vietnam, emancipáció: a szűkebben vett téma mellett egész kis történelmi tablót is kapunk, archív híradófelvételekkel. Néha azért kicsit erőltetettek a párhuzamok, de ez elnézhető, elvégre valahogyan fel kell kelteni azoknak az érdeklődését is, akik számára a játékkultúra periférikus jelenség.

A készítők kitettek magukért, minden rész interjúalanyainak listája fantasztikus: Sid Meiertől John Romeróig (a mellettem ülő tmarxell önkéntelenül felkiáltott: "Jé, ő még megvan??") szinte mindenki előkerül a nagy játékfejlesztők közül. Jó látni az arcokat - szerencsére mindig fel van tüntetve, hogy ki beszél, mert be kell vallani, általában a nevükről és nem a külsejükről ismerjük a játékvilág nagyjait. (Ez alap dolog lenne, de pl. napjaink egyik legnépszerűbb dokuja, a mozikban is vetített, szerintem borzalmas What the Bleep sem írja ki a megszólaltatottak nevét, csak a film legvégén.)  Egyesek szimpatikusak, mások kevésbé - azért a többség rokonszenves. Alekszej Pazsitnov sztereotip orosz akcentusa pedig nagyon aranyos - annak ellenére, hogy ő 1991 óta az USA-ban él. Vagy ez valami marketing-trükk a részéről?  

A már felemlegetett speciális effektek nagyon látványosak, habár időként talán kicsit sok a jóból. A legrettenetesebb "nekem is van ám Adobe Premiere otthon bibibí" csillogóvillogó izéket szerencsére javarészt sikerült elkerülni (láttunk pedig már olyan számítógépes témájú dokumentumfilmet is), úgyhogy ha nem zavar minket a vizuális stimuláció, akkor talán nagy baj nem lesz. Játékosoknak emellett külön szórakozás lehet a rövid bevágások azonosítása - a végén már rá kellett szólnom tmarxellre, hogy ne nyomogassa folyton a pause gombot. A retrófanok is megkapják, amit vártak, PDP-1(!)-est, meg Pongot oszcilloszkópon. Kedvenc: a Mindentudó Doboz látomása - lásd a mellékelt képen.

Nem terheli túl intellektuális kapacitásunkat a befogadás, már csak azért sem, mert a készítőket inkább a "sok mindenről keveset", mint a "kevésről alaposan" elve vezérelte. (Hamarosan írunk egy másik, régebbi Discoverys dokumentumfilmről is, ami épp az ellenkező megközelítéssel élt.) De azért unatkozni sem fogunk: az ismerős történetet nagyon jó képanyag egészíti ki - talán a legjobb a témában -, úgyhogy ha már harmincadszor hallunk az amerikai videojáték-ipar összeomlásáról a nyolcvanas évek elején, akkor is nyugodtan nézzük meg a sorozatot, kellemes időtöltés egy fárasztó nap után. Ha pedig még sose hallottunk róla, akkor kötelező, vagy legalábbis nagyon ajánlott.