Final Fantasy XII
Osztályzat: Nagyon jó
Műfaj: Szerepjáték
Korosztály:16+ (PEGI, szerintünk inkább 12+)
Nyelvigény: középfok
Nehézség: középhaladó
Beletanulási idő: közepesen hosszú - hosszú
Ár: 10-12000 Ft

A játék, amiért megéri PS2-t venni? Negyven óra játékidő után, körülbelül a történet félidejénél az mindenesetre elmondható, hogy a program ár-érték aránya ezúttal végre ideális. A 2006-ban számos év játéka díjat besöpört Final Fantasy XII a végsőkig hajtja a PS2 hardverét, az utolsó csepp teljesítményt is kisajtolva belőle, és ehhez a sorozat színvonalához méltó cselekmény és nagyszerű design is társul. Azért nem minden tökéletes, sikerült az MMORPG-kből (lásd: Final Fantasy XI) a legnegatívabb dolgot lemásolni: aki eddig nem ismerte volna a "grindolás" kifejezést, az most valószínűleg megtanulja.


Az már az elindításkor látszik, hogy a Final Fantasy sorozattól megszokott elképesztő színvonalú előre renderelt átvezető animációkat várhatunk - és itt most nem csak a technikára gondolok, hanem az átgondolt tervezésre is, az egységes világra, arra, hogy mindenre egyszerűen jó ránézni. Csodáljátok meg ti is az intrót, és ismételgessétek magatokban: 2006, 2006. (Már itt feltűnhet, hogy az angol szinkron kimondottan jó, és ez a későbbiekben sem változik; a zenére ugyanezt mondhatjuk el.)



A helyszínek szintén csodaszépek, ismét kicsit meseszerű, science fantasy (nem tévedés, science fantasy) jellegű világot kapunk, csúcstechnológiával és mágiával; a hagyományokhoz hűen megint feltűnnek a sárga tollú, leginkább lóként szolgáló madarak, a chocobók is. Emellett kissé közel-keletire fazonírozták a környezetet a Square designerei, de jelen Földünktől annyira messze áll az egész látványvilág, hogy nem fullad sekélyes orientalizmusba. Juhé!




Ránézni tehát jó az FFXII-re, de milyen játszani vele?

A történet a hagyományokhoz hűen - ha harmadszor is leírom, üssetek nyugodtan - nem kapcsolódik az előző részekhez, szóval ha valaki elkezdene aggódni, hogy tizenegy részt kell behoznia, az ne essen kétségbe. Ezúttal a politikai intrikát célozta be a forgatókönyvíró csapat, olyannyira, hogy az egyik népszerű végigjátszás egyenesen "forradalom-szimulátornak" nevezi a játékot, ami nem is áll messze a valóságtól. Kis országunk két egymással nem kimondottan jó viszonyban lévő birodalom köze van begyömöszölve, ennek minden diplomáciai és hadi következményével. Fedezékbe!

Hőseink körében minden népszerű típus felvonul, van egzotikus állatlény, pénzéhes kalóz, utcakölyök, böszme harcos, trónkövetelő és így tovább - mindenki kiválaszthatja a kedvencét. (Mi a pénzéhes kalóz úriembert ajánljuk.) Nincsenek előre meghatározott karakterosztályok, olyan irányba fejleszthetjük őket, ahogy tetszik - mi öcsémmel különös élvezettel faragtunk tankot a törékeny hercegnőcskéből. (Sajnos a küllemük nem változik, de legalább a megfelelő fegyvert lóbálják.)

Már a kilencedik rész óta próbálják megoldani a készítők, hogy a harcjelenetek és a mászkálás között ne legyen átmenet, hanem folyamatos egésszé álljanak össze; most végre a hardver és a hosszú évek PS2-s fejlesztése során kialakult elképesztő hozzáértés is egyszerre adott volt. A felülnézetes térkép is a múlté, minden helyszínt bejárhatunk. Így tehát semmi sem zökkenthet ki minket a történetből, hacsak nem...

...az elkerülhetetlen tápolás. Nem lehet a játékon csak úgy végigszaladni, muszáj időnként megállni és vagy nem túl izgalmas mellékküldetéseket csinálni, vagy egyszerűen régi (?) jó (??) MMORPG stílusban szörnyeket ölni halomra. Az eddigi részekben azért jobbára a játékos döntötte el, mennyit teljesít a hagyományokhoz hűen a játékban a fősztori mellett elrejtett rengeteg apróságból, a megnyerést meg lehetett csodálni 50 és 120 óra eltelt idő után is. Ennek mondjunk fájdalmas búcsút, a szörnyek szintje nemcsak hogy rögzített - tehát nem igazodik a játékoséhoz - de meglehetősen magas is. Időnként nagyon keskeny határ választott el attól, hogy a földhöz vágjam a kontrollert és hagyjam az egészet a fenébe, mert a legújabb térképen már megint körbealáztak, és a különböző netes útmutatók is csak annyit tudtak mondani, hogy tessék elmenni tápolni (nem én voltam béna tehát). Szerencsére viszonylag hamar szerezhetők olyan tárgyak, amik ezt nagyon megkönnyítik: pl. minden szörny után úgynevezett licenszpontokat kapunk, amiből újabb készségeket vásárolhatunk (a szintünktől függetlenül, tehát ez a tapasztalati pontokkal párhuzamos rendszer), és beszerezhető olyan kiegészítő, ami duplázza az elnyert licenszpontokat, még akkor is, ha a karakter benne sincs az aktuális partiban.




A másik tápolást elősegítő funkció (kéretik nem röhögni) a programozás. Hát bizony ennek is el kellett jönnie! A harcrendszer úgy néz ki, hogy gyakorlatilag programozhatjuk hőseinket, vannak különböző utasítások, amiket prioritássorrendbe rakhatunk, feltételekhez köthetünk, stb. Például: ha 30% alá megy az életed, gyógyítsd meg magad, különben meg üss, mint az állat, de ha közben megmérgeznek, akkor vegyél be egy méreg elleni izét. Ha sikerül megfelelő programokat összehoznunk (nem különösebben nehéz, sőt mondhatni kisebb tapasztalattal és józan paraszti ésszel baromi könnyű), akkor akár azt is megcsinálhatjuk, hogy berakjuk hőseinket egy olyan helyre, ahol folyamatosan termelődnek szörnyek, kikapcsoljuk a tévét, megkérjük az esetleg velünk azonos lakásban élő többieket, hogy hagyják a PS2-t menni, és elmegyünk aludni. És ez nem csalás, hanem egyszerűen így működik a játékmechanika. (Úgy döntöttem, hogy azért annyira sokat nem kell tápolni, hogy éjszakára bennhagyjam, a konzol élettartamát meg biztos nem növeli, de azért így is otthagytam időnként, vagy harcolás közben könyvet olvastam, stb. Ha valami így működik, az már régen rossz - játék közben mást csinálni?! Hö?!)   Akkor látnám értelmét, ha mondjuk az összes karakter egyszerre lenne a partiban, mert akkor tényleg kicsit nehéz lenne mindenkinek egyenként parancsolni - de mivelhogy egyszerre hármat választhatunk be, és a harc sem valósidejű, ezért tényleg nem tudom, hogy erre a rendszerre mi szükség volt.

Ha nagyon sok mágiapontunk van, és megtanultuk (sok-sok licenszpontért) a Quickening nevű támadásokat, akkor elsöprő erejű mágikus pusztítást tudunk előidézni. A lentebbi videó megmutatja, milyenek ezek, ha valaki szerint ez lelövi a poént, akkor ne nézze meg! Annyit érdemes róluk tudni, hogy itt végre kissé interaktívabbá válik a harc, de leginkább csak a veszett gombnyomogatós reflexjáték szintjén: amíg az egyik karakter támad, a többivel is behozhatunk egy-egy Quickeninget, és hatalmas kombinációkat tudunk összerakni. Csak gyors reagálás kell, meg hogy ne keverjük össze a PS2 kontroller gombjait ;] Persze ehhez az kell, hogy mindenkivel megtanultassuk a megfelelő Quickeningeket, amire amúgy nagyon hamar érdemes rányomulni, mert nagyon sokat számít. (Lehet majd hasonlóképpen hasznos idézhető szörnyeket is szerezni, de azok a történetbe vannak ágyazva.)




Szerencsére a játék általam nem szidott többi eleme mind-mind egyenként is nagyszerű, XP-t és licenszpontot gyűjteni meg mint láthattuk, autopilóta üzemmódban is lehet, úgyhogy érdemes belekezdeni. Hogy végigcsinálni is érdemes-e, arról még nem nyilatkoznék, majd a cikk következő részében, a megnyerés után, úgy negyven óra múlva...

(A videók az említett Quickeninges kivételével mind a játék elejéről vannak, szerintem nyugodtan megnézhetőek.)