Gémeskút

Konzolos és PC-s játékkritikák mindenkinek.

Friss topikok

Címkék

2d (2) 4x (2) 5000ft (5) addiktív (5) aerobic (3) akció (17) alex st john (2) amiga (4) apple (3) apróság (4) aranyos (2) arcade (2) atari (2) átverés (2) autó (4) bevásárlás (2) bevezető (2) bitpop (2) borzalmas (11) botrány (2) c64 (3) castlevania (3) civilization (4) családi (3) cyberpunk (2) c 64 (3) ddr (2) dragon ball (2) ds (46) dsi (2) e3 (2) elite (2) elmegy (9) emuláció (5) emulátor (2) építő (4) erőszak (2) évjátékai (3) final fantasy (7) fitness (2) flipper (2) fps (2) gamecube (2) gépház (20) hack (5) hardver (13) háttér (2) hellókarácsony (24) hírek (22) homebrew (7) horror (3) ingyen (17) interjú (3) játékipar (2) játékterem (2) játéktermi (2) (13) jóga (3) jönjönjön (13) jrpg (8) kaland (12) kártyajáték (2) képregény (2) kereső (2) keresőkifejezések (6) kiegészítő (5) kilencvenes évek (2) kódok (2) könyv (4) korhatár (2) korhatárbesorolás (2) körökre osztott (8) legrosszabb (3) letöltés (2) linux (7) logikai (16) lövöldözős (16) mac (4) magyar (2) mario (15) mass effect (7) mászkálós (2) microsoft (5) minijáték (6) mmo (2) mmorpg (4) mozgás (5) multiplatform (3) multiplayer (3) nagyon jó (19) neogeo (2) nes (2) nintendo (74) nyugdíjas (2) olcsó (3) online (2) pc (47) platform (12) playstation (5) pokémon (4) portré (2) ps2 (4) ps3 (8) psp (5) remake (2) remek (2) retró (7) retro (10) riport (2) roguelike (3) rossz (4) rpg (25) rts (2) sandbox (4) scifi (2) sega (4) shovelware (4) slashdot (2) snes (3) sonic (2) sony (4) sport (10) square (5) star wars (4) stratégia (11) szex (3) szimulátor (5) taktika (6) tánc (3) táncszőnyeg (3) tie in (2) tim sweeney (3) torna (3) tudomány (2) tv (3) ubisoft (3) ügyességi (11) űrhajós (5) városépítő (2) vásárlás (2) vendég (3) verekedős (2) vicces (15) videó (13) virtual console (5) web (2) wii (61) wiimote (3) wiiware (10) wii balance board (4) wii fit (6) xbla (4) xbox (5) xbox360 (23) youtube (2) zene (8) zseniális (25) Címkefelhő

Licenc

Creative Commons Licenc

[X360] Eternal Sonata - Forradalmi etűd?

2008.12.07. 19:45 - prezzey

Címkék: zene rpg xbox360 jrpg

Eternal Sonata (Trusty Bell - Chopin no Yume)
Gémeskút osztályzat:
Kiadás éve: 2007
Műfaj: Japán szerepjáték
Korosztály: PEGI 12+
Nyelvigény: Középfok
Nehézség / Nehézségi ív: Kezdő
Beletanulási idő: Közepesen hosszú
Ár: 7000 Ft körül

Tetszett:
* színes rajzfilmes külső
* kooperatív többjátékos üzemmód
* japán hang + angol felirat
* anime Chopin, lehet ennek ellenállni?

Nem tetszett:
* a történet a vége felé bukdácsol
* túlírt párbeszédek
* gyors, de kissé monoton harc
* alacsony nehézségi szint

A nagy játékfejlesztő stúdiók mellett kisebbek vagy akár újonnan alakultak is próbálnak a Microsoft Japánnal kapcsolatos nagyratörő terveibe bekapcsolódni. Az Eternal Sonata, a Tri-Crescendo első nagy projektje is illeszkedik ebbe a trendbe - a japán szerepjátékok egyik első képviselője volt 2007-es megjelenésekor az Xbox360 konzolon, és sokáig exkluzív cím is maradt, míg az elmúlt hónapban a PS3 változat is piacra került. Mi az Xbox verziót teszteltük.

Igen, teszteltük - a többes szám ezúttal teljesen helytálló, mert az Eternal Sonata szerepjátékhoz képest szokatlanul lehetővé teszi, hogy a harcokat többen egymást segítve is abszolválhassuk. Maximum 3 játékos telepedhet le egyszerre a képernyő elé kontrollerrel a kezében, és a csapat három karakterét bármilyen lehetséges leosztásban irányíthatják. (Egyetlen kis zökkenő, hogy a mentés nem tárolja a beállításainkat és minden induláskor újra meg kell adni, ki vezérel kit - rejtély, hogy ezt miért nem gyomlálták ki a tesztelés fázisában.) Mi öcsémmel ketten próbálkoztunk különböző kombinációkkal, igazából az vált be legjobban, hogy a beszélgetős részeket én irányítottam, harc közben pedig ő két közelharcos karaktert és én egy olyat, aki távolról nyilazgatja az ellent. (Ez kis gyakorlást igényel, mert nem mindig oda céloz hősünk, ahova szeretnénk - úgyhogy praktikusabb és hatékonyabb, ha őt mindig ugyanaz az ember vezérli.)

Itt rögtön adódik egy újabb zökkenő, ugyanis a választható szereplők hiába vannak viszonylag sokan (és néznek ki szépen), ha egyikük-másikuk olyan szintű túlerőt képvisel, hogy azt szavakba is nehéz foglalni. Az íjász kecskepásztor lány például a mi tapasztalatunk szerint erősen kihagyhatatlan, a fényképezőgépes kiscsóka pedig elképesztő mennyiségű pénzt képes összefarmolni a szörnyekről készült képeivel. Bevesszük a partiba néhány csata erejéig, aztán dobhatjuk is ki újra, mert másra nem nagyon jó. (Igazából ha belegondolunk, semmi sem követelné meg, hogy a szereplők egyformán erősek legyenek, elvégre a való életben sem üt hatalmasakat egy nagyszemű kislány, és tényleg nem is különösebben szeretnénk, hogy a mi oldalunkon harcoljon - de egy videojátékban nem árt, ha a rengeteg energia befektetésével lemodellezett karakterek közül mind jó valamire.)

A harcrendszer meglehetősen újszerű, leginkább olyan, mintha összekevernénk a hagyományos körökre osztott rendszert a valós idejűvel és némi meglepetésre a Street Fighterrel. Felváltva lépünk, de a saját körön belül valós időben mozoghatunk és veszett nyomkodással támadhatunk. Ez a metódus pergős, lendületes, megadja mindazt, amit például a Lost Odysseyből hiányoltam. Cserébe sajnos egy idő után meglehetősen monotonná válik - mihelyt összeállítjuk a nyerő partinkat, minden létező ellenfél ugyanazzal a taktikával verhető, a főgonoszokat is beleértve.

Hiába innovatív a harcrendszer és a többjátékos offline üzemmód (ez most az aktuális divatszó, legyen minden innovatív), pusztán ezek miatt meglehetősen kevés játékos fog elcsábulni a színes doboz iránt. Az Eternal Sonata első számú figyelemfelkeltő taktikája a szürreális történet. Chopin - igen, az a Chopin - betegágyán haldoklik, és lehunyt szemhéja mögött színes víziók tünedeznek fel. A zene birodalmába kerül, ahol az emberek kottával írnak és egyszerű járókelők kérik fel az idegent lépten-nyomon egy kis együttmuzsikálásra. Azonban a paradicsomi külsőségek ellenére itt sem tökéletes minden - Forte királyság gonosz ura invázióra készül. Chopin megragadja karmesteri pálcáját (igazából ő nem vezénylési tudásáról volt elsősorban híres, de zongorával elég nehéz lenne verekedni...) és beleveti magát a küzdelmekbe. Először csak néhány utcakölyökkel hozza össze a sors, majd egy egész ellenállási mozgalomba is belefut, és tarkabarka csapat szerveződik köré. Egy idő után elkezd gondolkozni, most ez a világ-e az ő valósága, vagy a tizenkilencedik századi Európ- elvégre az utóbbi távol van, és ki tudja, visszakerülhet-e oda még egyáltalán.

Talán ebből is kiderül, hogy a vidám grafika mellett a program erőssége a zene - a játékzenék mellett Chopin-darabok is feltűnnek, a DVD-n Sztanyiszlav Bunyin zongoraművész játszik. Itt némi oktató funkció is a képbe kerül, ugyanis minden fejezetben végighallgathatunk egy rövid zeneművet és közben megtudhatunk egyet s mást Chopin életéről és koráról. A zenészbirodalmak hallucinatív jellegű küzdelme meglehetősen sok kulcsmotívumban osztozik Chopin saját históriájával, néha talán túlságosan is sokban - a történet utolsó néhány fejezete eléggé szétesett. Vagy ez szándékos, és Chopin tudati folyamatait akarja megjeleníteni? Akár azt is el tudnám képzelni - a helyszínek egyre díszesebbé válnak, de egyre kevésbé érthető, hogy most tulajdonképpen mit kell tennünk és miért. Azért az ilyesmi ideális esetben nem lehet kifogás az összeszedetlen dramaturgiára.

Annál is inkább, hogy a cselekmény teljesen lineáris, még extra küldetéseket is nagyítóval kell keresni. Ez nem feltétlenül probléma - mivel az Eternal Sonata 20-25 óra körüli idő alatt végigjátszható, inkább legyen feszes és határozott szerkesztésű. (Habár a Mass Effectnek sikerült hasonló időkeretek mellett is nagyobb komplexitást felmutatnia.) Sajnos mint azt már említettem, pont ez a határozottság az, ami nem megy annyira a készítőknek, és ezért nem is értékeltem jobbra a játékot. Főleg hogy a párbeszédek is meglehetősen vontatottak, ugyanazt halljuk háromszor egymás után, és nem is igazán élvezhető stílusban. (Szerencsére viszont a japán hangszínészek hozzák a megszokott magas színvonalat.) Én a sok szöveg nagy rajongója vagyok (lásd még a Lost Odysseyről írottakat), de itt már én is azt éreztem, hogy némi tömörség igen ráfért volna az egészre.

A másik nagyobb gondom a nehézségi szint, vagy inkább a hiánya. Pénzt a fentebb említett módon korlátlan mennyiségben termelhetünk minimális erőfeszítés mellett, így mindig megvehetjük a legjobb fegyvereket és páncélokat, meg a 99 darab hiperszuper gyógyító tárgyat. (Gondolkodóba is ejtett a program - nem lehet, hogy egy tizedesjeggyel elméretezték a fényképek után kapható pénz mennyiségét?) Aztán már csak használni kell őket, de az sem túl bonyolult.

Félre ne értsen senki, nem az újabb Square-Enix játékokra jellemző eszetlen grindolást hiányolom az Eternal Sonatából (az szerencsére nincs benne - még véletlen szörnyek sincsenek), inkább a taktikázást. Létezik mindenféle állapotváltoztató tárgy, de ezekkel több macera vesződni, mint amennyivel nagyobbat üthetünk a segítségükkel. Az egyetlen érdekesség, hogy árnyékban másféle extra támadásaink vannak, mint napfényben, és a szörnyek egy része is alakot vált annak a függvényében, hogy éppen milyen helyen tartózkodik. Ezzel lehet variálni és érdemes is, mással már nem - így is, úgy is hamar lecsapunk mindenkit.

Viszont éppen a meglehetősen könyörületes játékmenet miatt lehet ajánlani a programot kezdőknek, fiatalabbaknak. És még talán Chopinról is megtud valamit a játékos, tényanyagban nem sokat, de épp eleget ahhoz, hogy komolyan érdeklődni kezdjen. Ha pedig a zene is megtetszik neki, akkor már megérte. tmarxell: "Te, fogadjunk hogy benne van a Wikipedia Chopin szócikkben az Eternal Sonata!" prezzey: "Haggyá' má!" (És tényleg benne van...)

Aki szereti a japán játékokat, szintén próbálja ki - szerencsére választható az eredeti hangsáv, remek színészekkel (Chopin különösen eltalált) és tömény engrish csatakiáltásokkal. Anime Chopin teljesen ellenállhatatlan, és az egész design szemet gyönyörködtető, van valami igazi kislányos bája. (Mondanám, hogy női gamerek ne mulasszanak el egy pillantást vetni rá, de az én lányismerőseim inkább a Wesnothot, Civilizationt és hasonló hardcore-abb játékokat favorizálják, én meg még akár a Gears of War elé is képes vagyok leülni. Közben meg két felnőtt férfi ismerősöm végigjátszotta az Eternal Sonatát. Konklúzió? Nem biztos hogy érdemes általánosítani.) A cel-shadelt grafika a megjelenésekor körülbelül a létező legjobb volt, azóta kijött a Tales of Vesperia és most már ez nem biztos hogy áll, de még így is nagyon szép. Amíg a Tales of Vesperia Európába is eljut (az amerikai változatról lespórolták a japán hangokat, reméljük hogy ez a mi régiónkban nem így fog történni), addig az Eternal Sonata minőségi kikapcsolódást nyújthat, főleg ha többen jutunk egy Xboxra. Kellemetlen programhibák és belassulások sem rontják az élvezetet, a Tri-Crescendo mindent tisztességesen összerakott. Kíváncsian várjuk a következő dobásukat!

tmarxell különvéleménye:

Nos, valahogy azt veszem észre magamon, hogy legszívesebben most  prezzey után szinte csak a kifogásaimat írnám a programmal szemben - de ahogy visszagondolok arra, amikor játszottunk, azért bizony élveztem. Most ugyan le fogom még pár vonatkozását húzni, de az igazság az, hogy volt benne valami, ami miatt nem mondtam azt, hogy "na ezt hagyjuk". Egyrészt a zene miatt, másrészt azért, mert kíváncsi voltam, mit hoznak ki a végére a szerzők a történetből (na, azért a végének egy része igen bizarr lett), harmadrészt pedig a harcok azért élvezetesek voltak, még ha legtöbbször könnyűek is. Igaz, hogy másodszori végigjátszásra jóval nehezebb harcokkal találkozhatunk, meg egy csomó apróságot csak úgy tudunk begyűjteni, de annyira nem volt jó a játék, hogy kedvünk lett volna nekivágni még egyszer.

Kicsit szemétség az is, hogy egyszeri végigjátszásra úgy átlagosan 120 achievement pontot kapunk meg az ezerből. Pedig ha összeszedték volna magukat a történet írói, és kevésbé lenne lineáris (meg könnyű) a játékmenet, akkor lehet hogy nekiálltam volna még egyszer. Mindenesetre ha szeretnétek egy egyedi hangulatú, és remek zenéjű játékkal játszani, amiből talán tanultok is valamit, akkor a hibái ellenére ajánlom a programot: csak részletes hátteret meg jellemfejlődést pl. ne nagyon várjatok a szereplőktől :) Chopin kivételével persze - igazából azért ő viszi el a hátán az egész játékot.

 

Dewla különvéleménye

Én kb. egy évvel ezelőtt játszottam a játékkal, az akkor szárnyait bontogató blogomon írtam is róla. Akkor lelkendeztem, mert nagyon beszippantott a játék. Imádtam a külsejét, a bájos de ötletes történetet. Tetszett, hogy a harcrendszer egyre komplexebb, ahogy haladunk előre. Aztán hirtelen a játék háromnegyedénél abbahagytam. Egyszerűen meguntam. Megláttam egy újabb helyszínt ahol a kacskaringós úton ott jönnek-mennek a szörnyek és besokaltam. Kb. egy hónappal később újra elővettem de 10 perc után kikapcsoltam. Aztán megint eltelt vagy két hónap és amikor harmadszor vettem elő, akkor azt mondtam, hogy na most végigviszem akármi is történik. Jól tettem, hogy erőltettem, mert érdekes és kellően elvont a vége. Talán az egyik legfurcsább befejezés amit láttam. De azért látszik a példámból, hogy egy idő után valóban túl lineáris és monoton tud lenni. Azért én ajánlom mindenkinek, akinek kicsit nagyobb a monotonitás tűrő képssége, mint nekem annak menni fog egyből a végigjátszás :)

A bejegyzés trackback címe:

http://gemeskut.blog.hu/api/trackback/id/tr9802791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Fantos 2008.12.08. 21:26:22

Én ezt csak úgy hívom hogy zuhanos játék mert átmentem hozzá megöltük az utolsó főboss-t és utána vagy fél órán át zuhanás volt