Fable 2
Gémeskút osztályzat: zseniális
Kiadás éve: 2008
Műfaj: RPG
Korosztály: 16+
Nyelvigény: nincs (magyar felirat)
Nehézség / Nehézségi ív: középhaladó
Beletanulási idő: rövid
Ár: 13.900 Ft

  A Fable első részének 2004-es megjelenésekor az egyik fő húzónév volt, amely Xbox vásárlására próbálta rávenni az embereket. Nekem volt szerencsém az első részt is végig játszani, és a magával ragadó világ, a klassz és helyenként humoros történet, valamint a szabad (sandbox) játékmenet az egyik kedvenc Xboxos játékommá tette a Fable-t. A második rész megjelenését hatalmas várakozás övezte, szerintem az első képernyők a játékbók több mint egy éve jelentek meg. Az ígéretek nagyok voltak, még nagyobb és élőbb világ, még komplexebb játékmenet, mindez gyönyörű grafikával. Lássuk tehát, hogy beváltotta-e a Fable II a hozzá fűzött reményeket!

A főmenübe érve külön öröm, hogy magyarul köszönt minket a játék. Minden felirat és szöveg magyarra van fordítva, a szinkron és a beszéd továbbra is angol de a feliratok segítségével az angolul nem beszélők is élvezhetik a kalandozást Albion világában. Sajnos a fordítás minőségéről nem tudok véleményt mondani, mivel az első dolgom az volt, hogy angolra váltsam a nyelvet, túl régóta játszom már játékokkal, egyszerűen túl szokatlan a magyar szöveg egy ilyen környezetben.

A történet 500 évvel az első rész után kezdődik, első dolgunk a karakterünk nemének megválasztása, majd gyerekként el is kezdődik a játék prológus-oktató része. Kisgyerekként kezdünk játszani - nem annyira kicsiként, mint a Fallout 3-ban, ahol lényegében a szülőcsatornából érkezünk a fénybe a játék legelején.

Rögtön az elején olyan küldetést kapunk, ami megmutatja az egyik legkarakteresebb vonását a játékmenetnek, mégpedig a jellem kérdését. Egy raktárból kell a bogarakat kiirtanunk, ahol egyszer csak megjelenik az ablakban egy gyanús alak, aki arra biztat, hogy inkább a ládákat törjük össze. A legtöbb feladatnak több kimenetele lehetséges, gyakran kerülünk morális dilemmába és a választásaink alapjában fogja befolyásolni a világban az eseményeket, az emberek hozzánk való viszonyát valamint karakterünk küllemére is rányomja a bélyegét.

A játékmenet és az irányítás nagyon hasonló az előző részhez, de aki nem játszott vele az is pillanatok alatt elsajátíthatja. Nagyon tetszett, hogy végig segít nekünk a program abban, hogy magára a játékélményre tudjunk fókuszálni és azzal töltsük az időnket és a szükséges idegesítő elemeket a lehető legkevesebbre szorítsák. Azt értem ezalatt, hogy az aktuális küldetés felé mindig egy aranyszínű ösvény jelzi az utat, így azzal sosem kell foglalkoznunk, hogy akkor most hova is kell menni, elég követni a csillogó arany ösvényt. A világ nagyobb tájegységei között lényegében teleport-szerűen bármikor utazhatunk, tehát nem kell feleslegesen unalmas gyalogutakra számítanunk. Ez tényleg azt eredményezi, hogy játék közben az időnk nagy részét konkrét játékkal töltjük, nem helyszínek közötti utazgatással, vagy kereséssel, hogy akkor most kivel is kellene beszélni. Érdekes ugyanakkor, hogy amennyire jól sikerült ez a rész, a tárgyaink kezelése annyira gyatra lett. Lassúak a menük, nem állnak kézre, nem igazán jól kezelhető. Többször problémát okozott, hogy pl. nem lehet a kezünkben lévő kardot eladni, sem kivenni a karakter kezéből, ezért kellett vennem egy legolcsóbb kardot csak azért, hogy azt adjam a kezébe, ha el akarom adni a régit és kell a pénz az újhoz. Bosszantó apróság ez, egy ilyen jól átgondolt és láthatóan nagy gonddal készített alkotásnál legalábbis furcsa.

A harcrendszer nagyon egyszerű. Lényegében háromféle támadásunk van, egy közeli, egy távoli és egy varázs. Attól függően, melyiket használjuk, kapunk tapasztalati pontokat, amelyeket az adott képesség fejlesztéséhez lehet csak használni. Kapunk még általános tapasztalati pontokat is, amelyeket bármire költhetünk. Nekem nagyon tetszik az a koncepció, hogy nem egy menüben dől el, hogy a karakter milyen irányba fejlődik, hanem attól függ, ahogyan játszunk. Minden képességnek több szintje van, ezek egyre erősebbek, de egyre drágábbak is. A harc- és fejlődés- rendszerre én tipikusan az egyszerű de nagyszerű jelzőt használnám.

A Fable-re már az előző résznél is jellemző volt, hogy van a játéknak egy "szociális" aspektusa a hagyományos RPG elemeken kívül. Karakterünk jelleme, kinézete és a világra gyakorolt hatása nagyban függ döntéseinktől és cselekedeteinktől. A világgal oly módon kommunikálhatunk, hogy emberek közelében különböző dolgokat tehetünk, bemutathatunk nekik, táncolhatunk, viccelődhetünk, ordibálhatunk és más számos ehhez hasonló dolgot mutathatunk be. Ezek a cselekedeteink aztán különböző reakciókat válthatnak ki az emberekből.

Egy példán keresztül szemléltetném a Fable II szociális aspektusaiban rejlő lehetőségeket.

A történet főhőse Sparrow, akit a faluban csak Halálhozónak ismertek. Velejéig romlott és gonosz nőszemély volt. Az emberek már sikoltozva szaladtak szerte széjjel csak ha csak besétált a város főterére. A főtéren balra egy kopasz kovács árulta kiváló minőségű portékáját, de annyira félt főhősünktől, hogy inkább olcsóbban adta az árukat, csak ne essen bántódása. Sparrownak felkeltette az érdeklődését a kovács és az áruja. Rövid időre beállt hozzá kitanulni a szakmát, majd miután a szakma mesterévé képezte magát bevetette női csáberejét és elcsavarta a kovács fejét. A remegő lábú kovács nem tudott ellenállni a sátáni nőszemély csábításának, ezért félelemmel vegyes szereleme miatt szinte fél áron kínálta az árukat. Sparrow úgy érezte, szüksége van egy otthonra, ahova ha úgy tartja kedve, hazatérhet, ezért férjül vette a kovácsot. A főtéren egy elegáns házat vásárolt férjének és magának, ahova be is költöztek. A nászéjszakán úgy döntött, nem védekezik, aminek rövid idő elteltével egy fiú gyermek lett az eredménye. A fiú szépen cseperedett, amíg egy nap Sparrow egy rövid sétára invitálta férjét és gyermekét. Egy sötét templomba vezetett az útjuk, ahol az alagsorban megkérte a gyereket és férjet Sparrow egy gyanús kör közepén, hogy várjanak rá egy picit. Ekkor hirtelen fény villant, majd a semmiből villámcsapás végzett mindkettőjükkel. Sparrow a Sötét Úr szolgája volt, akinek folyamatosan áldozatokra volt szüksége. Hősünk szörnyű tettének köszönhetően komoly jutalomban részesült a Sátántól...

Remélem a példán keresztül érzékelhető a játék ezen aspektusának a mélysége. A legjobb az egészben az, hogy akinek nincs kedve ezzel a résszel egyáltalán foglalkozni, annak nem kell, simán csinálhatja a küldetéseket és tápolhat kedvére; de aki időnként kikapcsolódna a fő történetből, annak nagyon szórakoztató lehetőségeket tartogat a Fable 2.

Az általunk irányított karakter kinézetére is hatással vannak cselekedeteink. Ha gonoszak és romlottak vagyunk, akkor szemünk kékesen izzik, bőrünk fehér lesz és "gonoszságunk" csúcsán még szarvaink is nőnek, persze ugyan ennek az ellentéte is megtalálható a játékban. Gyakorlatilag szó szerint angyallá vagy ördöggé válhatunk a játék végére.

Végigkíséri kalandjainkat hű követőnk, egy kutya, aki azon kívül hogy harcol, segít felfedezni a rejtett kincseket. Nagyon szórakoztató, mert mégsem egyedül barangolunk a világban, hanem jön velünk a legjobb barátunk. Kutyánkat különböző trükkökre taníthatjuk, fejleszthetjük a képességeit. A kinézete velünk együtt változik, nekem a végére már úgy nézett ki szegény, mint a pokol kutyája. Szöges nyakörv, fekete bunda, vörösen izzó szemek. Természetesen a kutya is viszonyul hozzánk - ha nem adunk neki enni, nem játszunk vele, akkor nem fog annyira szeretni.

Rengeteget lehetne még írni, hogy mennyi mindent préseltek bele a Fable II-be, de szerintem a fenti példákból érzékelhető a játék mélysége. A szokásos technikai dolgok közül a grafikát inkább átlagosnak nevezném, nincs vele semmi probléma, láttam már sokkal szebbet X360-on, de nem zavaró, hogy technikailag nem verdesi az eget, mert  ezzel együtt hangulatos, változatos és kedves a játék megjelenése. A hangokról annyit, hogy a zenék nagyon jók, és dinamikusan változnak attól függően, hogy épp mit csinálunk, ami nagyon jó hangulatot kölcsönöz a játékmenetnek.

A játék vége számomra csalódás volt, senki ne várjon hatalmas csatát valami brutális szörny ellen a végén és akkor nem fog csalódni. A végét követően még folytathatjuk a játékot, hiszen számos mellékküldetés és rejtett kincs felkutatására van még lehetőségünk, illetve bizonyos területek és épületek csak a játék vége után érhetők el.

Gondolom lejött a cikkből, hogy nagyon szerettem a Fable II-őt. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Nagyon jó, hogy semmi nincs benne túlerőltetve, és egy ilyen nagyon komplex és öszetett alkotásnak csak azon aspektusaival kell foglalkozni amelyekkel igazán szeretnénk. Ideális karácsonyi ajándék minden Xbox360 tulajdonosnak! Elképzelhető hogy ez lesz az első játék amit kétszer is végig fogok vinni. Kíváncsi vagyok, milyen angyalnak lenni!