Eltelt egy év, a magyarországi fizetések nem nőttek számottevően és a videojátékok sem lettek olcsóbbak. A számuk viszont egyre nő és lassan megint itt vannak az ünnepek, úgyhogy tavalyhoz hasonlóan összeszedtem, milyen játékokba volt szerencsém belepillantani az elmúlt hónapokban. Idén a legérdekesebb, hogy több jónak várt cím különösen rossz, míg rosszabbnak vártak jók lettek. Azok kedvéért, akik nem olvasnak ennél tovább, gyorsan elmondom előre a tanulságot: Nehogy megvegyék a Wii Musicot! A tovább után az említett delikvens mellett szó esik a Disaster: Day of Crisisről, a Rayman Raving Rabbids: TV Party-ról, a Final Fantasy Fables: Chocobo Dungeon-ről és a Samba De Amigo-ról. (Így a második eresztésre marad a Trauma Center: New Blood, a Wario Land: Shake It!, a Wacky Races, a We Ski: Family Ski, a Dream Pinball 3D és a Namco Museum Remix.)
Disaster: Day of Crisis
Gémeskút osztályzat: jó
Metacritic pontszám: 70
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Akció
Korosztály: 16+
Nyelvigény: Középfok
Nehézségi ív: Középhaladó-haladó
Beletanulási idő: közepesen hosszú
Kezdjük a kakukktojással. Ez a várakozásokkal ellentétben meglepően jó hibrid cím külső nézetes akciót vegyít belső nézetes lövöldözéssel és Wiimote-os ügyességi elemekkel. Hosszú idő óta először éreztem, hogy jól megírt a történet, szépen felépített a dramaturgia, jól az aránya az interaktív és nem interaktív részeknek. A grafika Wiihez képest jó, a bevezető vulkános rész különösen, viszont van több gyenge rész, valami miatt sok pályán dominál a szürke szín (kb. annyira, mint anno a Quake I-ben a barna). Ezeket a hátrányokat viszont sikeresen kárpótolja a pörgős, izgalmas játékmenet.
Rayman Raving Rabbids: TV Party
Gémeskút osztályzat: rossz
Metacritic pontszám: 70
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Minijáték-gyűjtemény
Korosztály: 7+
Nyelvigény: Nincs
Nehézségi ív: Kezdő-haladó
Beletanulási idő: Rövid
Ár: 12.900,-
Két szóban: Rettenetes lebőgés. A koncepció ütős, a design jó, a nyulak viccesek, de az irányíthatatlanság megöli az élményt. Remek ötlet például a Wii Balance Board, a Wiimote és a nuncsaku együttes bevonása a ritmusjátékokba, viszont a program már teljesen véletlenszerűen érzékeli a mozdulatokat. Hamar kiderült az is, hogy a sok kis játék valójában kevés játék sokféle variációját jelenti. Kár érte.
Final Fantasy Fables: Chocobo Dungeon
Gémeskút osztályzat: rossz
Metacritic pontszám: 77
Kiadás éve: 2008
Műfaj: RPG
Korosztály: 7+
Nyelvigény: Középfok
Nehézségi ív: Kezdő-középhaladó
Beletanulási idő: Rövid
Squaresoft-játékkal nem csináltam még, hogy tizenöt perc után kikapcsoltam. Hát, mindig érik meglepetések az embert. Én is bedőltem annak, hogy a Chocobo így aranyos meg úgy, de a történet sablonos és unalmas, rengeteg a szöveg (és gyengén van megírva), az angol szinkron sipítozós, a harcrendszer sablonos és átgondolatlan, a grafika pedig Gamecube-szintű. Az egyetlen jó dolog a Final Fantasy V-ből ismert egyik zene remixe volt, de az is csak nosztalgiaértékből. Csak a kevés vele töltött idő miatt adtam neki "rossz" besorolást, hátha később élvezhetőbbé válik (vált volna). Ha valaki tovább bírta, szívesen korrigálom a nézeteimet.
Samba de Amigo
Gémeskút osztályzat: borzalmas
Metacritic pontszám: 67
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Ritmus/Zene
Korosztály: 3+
Nyelvigény: Nincs
Nehézség: Kérdéses
Beletanulási idő: Nincs
Kifáradási idő: Fél szám
Csináljunk úgy, mintha a Wiimote meg a nuncsaku ilyen szamba-izék lennének, és csapkodjunk a levegőbe. Kb. ennyi ennek a játékteremből importált szerencsétlenségnek az értelme. Rettenetes grafikával a kilencvenes évek agyonjátszott latinos-technopop nyári slágereire rázhatjuk az irányítókat, miközben nézzük, ahogy vicsorgó majmok (ld. a borítót) a zenéhez hasonló, de a ritmushoz azért véletlenül se passzoló repetitívséggel pattognak fel és alá. Annyit ért el nálam ez a program, hogy ha még egyszer meghallom valahol a Samba De Janeiro-t, kifutok a világból.
Wii Music
Gémeskút osztályzat: borzalmas
Metacritic pontszám: 62
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Ritmus/Zene
Korosztály: 3+
Nyelvigény: Minimális (zenei szókincs nem árt)
Nehézség: Abszolút kezdő
Beletanulási idő: Nincs
Kifáradási idő: Kb. egy fél dal
Ár: 11.900,-
Megdöbbentő, hogy a Nintendo ezzel próbálta felvenni a versenyt a Guitar Hero-val, Rock Band-del és az ezekhez hasonló zenés játéksorozatokkal. Meg is látszik az nemzetközi szinten alacsony eladási mutatókon, amit Miyamoto-ék az említett sorozatok sikerével magyaráz a cég -- vagyis tudnak róla, hogy ezek léteznek, akkor meg pláne nem értem, hogy miért így hozták össze a Wii Musicot. Röviden arról van szó, hogy a játék rendkívül élethűen próbálja imitálni a hangszereket, így a kontrollerekkel például: csapkodni kell, mint egy zongorát, vagy csapkodni, mint egy gitárt. A hegedűt legalább húzni kell, de itt jön a csavar: még csak nem is a hangokat imitáljuk, csak és kizárólag a ritmust. A program mindig a helyes hangokat játssza, nekünk csak a ritmust kell eltalálni. Illetve még csak azt sem, mert akármilyen gyorsan, akármennyit csapkodhatunk, valamilyen extra (75%-ban odaillő) hang kerül a dalba, de ez is édesmindegy, mert semmi pontszám vagy ilyesmi nincsen. Azt csinálunk amit akarunk, az extra tartalom az elmentett "jam session"-jeink vagy "videoklipjeink" (amit látunk aközben hogy "zenélünk") arányában válik elérhetővé.
A legnagyobb poén (bár inkább rossz vicc) a számok listája. Kezdetben olyan dolgokat nyomhatunk, mint a Twinkle Twinkle Little Star, az O Tannenbaum vagy akár az általam teljesen ismeretlen My Grandfather's Clock vagy a Do-Re-Mi elnevezésű furcsaságok. Később (ha már sok-sok csodálatos videoklipet elmentettünk) egy csomó más zenéhez is hozzáférhetünk, de ehhez egyrészt már nem volt türelmem, másrészt a kritikák szerint azok is legnagyobbrészt tizennyolc-tizenkilencedik századi műdalok és egyéb klasszikus zenék.
Ne menjünk el persze amellett, hogy a Wii Music négy darab minijátéka közül kettő teljesen élvezhető: a harangozós játékban több nehézségben négyen csilingelhetünk a megfelelő pillanatokban (ez nehéz fokozaton már kihívást jelent), a szolfézsjátékban pedig jól lehet fejleszteni a zenei hallást (itt ki kell választanunk például, hogy három akkord közül melyik a legmélyebb, sorrendbe kell tennünk hangmagasságokat, esetleg egy zenekarban kiszúrni azt aki hamisan játszik, mindezt időre). A dob-minijátéknak ugyanakkor irtózatos az irányítása (egyik dob A+B+hadonász, másik cin C+Z+hadonász), a karmesterkedés pedig szintén a hadonásszál, majd csak lesz valami típusba sorolható.
Szóval az egész Wii Music egy igen gyenge és igen szétesett zeneszimulátor, amit a Wii indulásakor még csak-csak ki lehetett volna adni, de évekkel később, a mozgás-irányítás kezdeti varázsának elmúltával ez már nem elég. Végül álljon itt egy videó, amin látszik, az E3 konferencia sajtótájékoztatóján is mennyire csetlett-botlott a szoftver, illetve az is bemutatásra kerül, milyen az, amikor egy "jam session"-ben többen is hadonászhatunk egyszerre (katasztrofális.)